Kárpátalján tartják az összukrán matematika diákolimpia utolsó szakaszát

Kárpátalja ad otthont a 61. összukrán matematika diákolimpia utolsó szakaszának. Idén több mint 160 résztvevő, köztük 7 kárpátaljai versenyző küzd a bajnoki címért és a lehetőségért, hogy nemzetközi szinten képviselje az országot.

Ukrajna 23 régiójából és Kijevből érkező 9–11. osztályos diákok az Ungvári Tudományos Líceumban méretteik meg magukat. Idén a legtöbb résztvevő Harkivból, Kijevből, Lembergből, Zsitomirból, Mikolajivból és Csernivciből érkezett.

Az olimpia március 18-i megnyitóján Ihor Sinkarjuk, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás (OVA) helyettes vezetője köszöntötte a diákokat, szüleiket, tanáraikat és a zsűri tagjait.

– Nagy megtiszteltetés Kárpátalja számára, hogy ilyen nagy volumenű versenynek adhat otthont. Minden diák arra törekedett, hogy a legjobb eredményt mutassa fel. Mi pedig készek vagyunk támogatni őket, és minden feltételt megteremteni a biztonságuk érdekében.

Ihor Sinkarjuk fontosnak nevezte, hogy a fiatalok itt maradjanak Ukrajnában, és itt akarják megvalósítani a bennük rejlő lehetőségeket.
Ihor Sinkarjuk, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás (OVA) helyettes vezetője

– Meggyőződésem, hogy ebben a teremben a jövő tudósai, feltalálói, informatikusai és ígéretes szakemberei vannak. Ti vagytok az ország jövője

hangsúlyozta a helyettes vezető.

Marjana Maruszinec, a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció (OVA) Oktatási és Tudományos, Ifjúsági és Sportügyi Főosztályának igazgatója hangsúlyozta, hogy már második éve rendeznek ilyen versenyeket a diákok körében Kárpátalja egyik vezető oktatási intézményében.

Elmondása szerint idén először látnak vendégül mikolajivi és zaporizzsjai résztvevőket.

A fiatalok munkáit egy szakképzett 56 tagú zsűri bírálja el, melynek elnöke Bohdan Rubljov, a kijevi Tarasz Sevcsenko Nemzeti Egyetem professzora.

Kárpátalja.ma