MA/MSc diplomaátadó ünnepség a Rákóczi-főiskolán

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola a diplomaátadó ünnepségek utolsó felvonását tartotta meg július 19-én.

A mesterképzésben részt vevő hallgatók (56) kapták kézhez a végzettséget igazoló oklevelüket a Főiskola Esztergom termében.

A himnuszok és Rákóczi-imája közös éneklése és a tanévzáró és diplomaátadó ünnepi tanácsülés résztvevőinek köszöntése után Orosz Ildikó, a főiskola rektora tartotta meg ünnepi és évértékelő beszédét. A főiskola rektora beszéde végén arra intette a végzős hallgatókat, hogy merítsenek erőt az intézmény szellemiségéből, soha ne adják fel, és mindig törekedjenek arra, hogy a világ jobb legyen, ne törődjenek bele a rossz helyzetbe, legyen vezérgondolatuk, amit József Attila megidézett versének végén megfogalmazott:

„Az én vezérem bensőmből vezérel!
Emberek, nem vadak –
elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,
nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!”

Ezután következett Rákóczi megtérése- részlet kacsó Pongrác daljátékából, Birta István előadásában, Krajnik Irén zongorakíséretében. Majd Antal Diána előadásában Johann Sebastian Bach: f-moll prelidium és fúgáját hallhattuk.

Buhajla József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja a végzősöket Nelson Mandela egy gondolatával köszöntötte, mely szerint: „A tudás a legerősebb fegyver, amelynek birtokában megváltoztathatod a világot.” Majd felcsendült a Hazám, hazám Erkel Ferenc Bánk bán című operájának leghíresebb áriája Birta István tolmácsolásában.

A végzős hallgatók nevében Hiába Krisztina történelem szakos hallgató mondott köszönetet a tanároknak és a szülőknek, s búcsúzott az alma matertől és a diáktársaktól Albert Campus szavaival: „Senkinek sem kötelessége, hogy nagy ember legyen, már az is nagyon szép, ha valaki ember tud lenni.”

Egy hosszabb komolyzenei blokk után következett a végzős diákok fogadalomtétele, a diplomák általános ismertetése és átadása szakonként. A diplomákat Orosz Ildikó, a főiskola rektora és Brenzovics László  adta át.

A diplomák átadását követően a jelenlévők elénekelték a diákhimnuszt.

A friss diplomásokat Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, ukrán parlamenti képviselő is köszöntötte és biztatta: Igazság van! Szabadság van! A jót is érdemes tenni és érdemes érte harcolni!

Ezt követően Hector Berlioz Rákóczi indulója hangzott el Ferenci Attila előadásában.

A rendezvény a történelmi egyházak képviselőinek áldáskérésével és a Szózat eléneklésével zárult.

Cs.P.A.

Kárpátalja.ma