Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült Kulin Judit

Nemzeti ünnepünket méltatva állami kitüntetéseket adtak át Kárpátalján a magyar állam fennállásának emléknapján, augusztus 20-án.

Áder János, Magyarország köztársasági elnöke megbízásából Nagy Bercel, a Miniszterelnökség Össztársadalmi Ügyek Főosztályának helyettes vezetője a kárpátaljai magyar tannyelvű oktatásban tanúsított kimagasló szakmai munkájáért és elhivatott pedagógusi tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adott át Kulin Juditnak, az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Középiskola tanulmányi igazgatóhelyettesének, a beregszászi Rákóczi-főiskolán működő Matematika és Informatika Tanszék oktatójának.

Kulin Judit a Nagydobronyi Középiskolában végezte középiskolai tanulmányait, majd az Ungvári Állami Egyetemen szerzett diplomát matematika szakon.

Pályafutását az ungvári Lviv nevű tankönyvkiadónál kezdte segédszerkesztőként. Pedagógiai tevékenységét az akkori Ungvári Zalka Máté Középiskolában kezdte meg. Immár 22 éve matematikatanárként tevékenykedik. Négy éve az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Középiskola tanulmányi igazgatóhelyettese. Igazgatóhelyettesként elsődleges célja – példát mutatva a többi pedagógusnak – az oktatás színvonalának emelése. Számos diákja nyert felvételt magyarországi és ukrajnai egyetemekre.

2000-től az iskolai munka mellett a Rákóczi-főiskola Matematika és Informatika Tanszékének oktatójaként is tevékenykedik.
Oroszlánrészt vállal a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) munkájában. A Dayka Gábor Középiskolában ő a KMPSZ alapszervezeti elnöke, Ungvári járáson belül a KMPSZ elnökségi tagja és a KMPSZ matematikáért felelős tanácsát is erősíti. A KMPSZ-szel és a Kárpátaljai Pedagógus-továbbképző Intézettel együttműködve szervezi a matematika szakos tanárok szakmai továbbképzését. Ezen kívül a minden nyáron megrendezett Abacus matematikatábor vezetője.

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány munkatársaival összefogva részt vesz a tehetséggondozásban. A kiemelkedő matematikai képességekkel rendelkező fiatalok felkutatása és fejlesztése érdekében a logikus gondolkodást fejlesztő tehetséggondozó hétvégéket szervez. Munkájának köszönhetően a kárpátaljai tanulók több magyarországi és nemzetközi versenyen is részt vehetnek.

A Kárpátalja.ma szerkesztősége gratulál az elismeréshez, s további sikereket kíván.

Pallay Katalin
Kárpátalja.ma