A paprika ültetéséről és gondozásáról

A gazdák a napokban ültetik ki a fóliaházakba a hajtatásos termesztéshez nevelt paprikapalántákat. Őrhidi László nagydobronyi gazdálkodót, a „Pro agricultura Carpathica” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány szaktanácsadóját ennek kapcsán kérdeztük az aktuális teendőkről.
– Mire kell odafigyelnünk a palánták kiültetésekor?
– Köztudott, hogy a paprikát sík területre ültetjük. Az a legcélszerűbb, ha kiárkoljuk az ikersorokat, s ezekbe kerülnek a palánták. Használhatunk egy megfelelő méretűre vágott botot a palánták közötti megfelelő tőtávolság beállítására. Emlékeztetnék, hogy a paprika esetében általában 33-35 cm-re ültetjük egymástól a töveket a soron belül. Az ültetést igyekezzünk úgy végezni, hogy a palánta tápkockájának felszíne látszódjék ki a talajból, azaz semmiképpen se kerüljenek mélyre a növényeink, a paprika ugyanis nem szereti a „mélyültetést”.
A leggyakoribb hiba, amit a termesztők elkövetnek, hogy túl mély árkot vájnak a palánták számára, majd egyszerűen csak bekaparják a tápkockát földdel, miáltal akár a sziklevél fölé is kerülhet a talajszint. Ez viszont ahhoz vezethet, hogy megbetegszik a paprika gyökérnyaka. Általában a palántadőlés betegsége jelentkezik, miután megtámadja a paprikát valamilyen talajlakó gomba. A betegség következtében a palánta eldől, majd elhal.
Ültetéskor elegendő, ha egy kissé megnyomkodjuk a talajt a növény körül. Vigyázzunk, nehogy a palánta tápkockája szétessen, mert ezzel megnehezítjük a gyökérzet regenerációját az új helyen.
– Ültetés után hogyan locsoljunk?
– A locsolás mikéntje attól függ, hogy van-e esőztető berendezésünk a fóliaházban. Esőztető berendezés alkalmazása esetén egyszerű a dolgunk, hiszen csak be kell kapcsolnunk a rendszert, s bő vízzel megöntözni a területet. Az öntözés által megteremtjük a kapcsolatot a talaj és a tápkocka között, az összemosódó talajszemcsék közül kiszorítjuk a levegőt a tápkocka körül. Esőztető berendezés híján egy közönséges slaggal is elvégezhetjük a locsolást. Ebben az esetben természetesen vigyáznunk kell, nehogy a vízsugár kimossa a talajból a palántákat.
– Mennyi idő szükséges a foganáshoz, s van-e teendőnk ezzel kapcsolatban?
– A locsolás után 3-4 napra van szüksége a palántáknak a gyökeresedés megindulásához. Ez idő alatt a növények semmiféle gondoskodást nem igényelnek, legfeljebb egy kisebb frissítő öntözés képzelhető el, amennyiben ezt az időjárási viszonyok megkívánják, például nagyon erősen éget a nap. Ilyenkor az a cél, hogy a növénykéink gyökerei a vizet keresve egyre mélyebben hatoljanak a földbe.
Időközben előkészíthetjük az öntözéshez a csepegtető berendezést, melyet Nagydobrony környékén ma már szinte minden gazdaságban megtalálunk. Használatát főként az indokolja, hogy nagyon praktikus, akár automatizálható is általa az öntözés folyamata. Természetesen vannak hiányosságai is az eljárásnak, gondot okozhat például, hogy a berendezés csövei viszonylag könnyen kilyukadnak. Vidékünkön az a tapasztalat, hogy nem érdemes az új termesztési idényben ismét felhasználni az előző esztendőben alkalmazott csepegtető csöveket.
– Mi indokolja az évenkénti cserét?
– Ennek több oka is van. Először is emlékeztetnék, hogy a csöveket általában megrágják a talajlakó kártevők, mindenekelőtt a lótetű. A rágás következtében keletkezett lyukakon folyni kezd a víz, amit mindenképpen el kellene kerülni, hiszen túlöntözés, majd levegőtlenség léphet fel a talajban, ami többféle növénybetegséget is okozhat az állományban. Az öntözőcsövön vagy -szalagon keletkezett lyukakat kézileg viszont nem lehet „befoldozni”, legfeljebb a csövek illesztésére szolgáló speciális szerkezettel javítható a hiba. Mindenképpen ajánlanám tehát az új csepegtetőszalagok kihelyezését. Figyeljünk oda arra is, hogy a csővégek, elosztók és csatlakozási helyek se csepegjenek, mert ilyenkor is eláraszthat mindent a víz. Egyébként a paprika esetében általában elegendő szokott lenni egy szál csepegtetőcső kihelyezése az ikersorok közé.
– Hogyan tápoldatozzuk a kiültetett növényállományt?
– Mivel a paprikánál mindig a legkorábban beérő termés a legértékesebb, vigyázzunk arra, hogy a frissen megkötő, nyíló virágokat el ne rúgja a növényállomány, márpedig ez a veszély mindig fennáll a túlzott öntözés, a túl buja növekedés esetén. Ennek ellensúlyozására káliumtúlsúlyos tápoldatozás javallott. A tápoldat összetétele legyen 70 dkg káliumnitrát, 65 dkg ammóniumnitrát és 15 dkg keserűsó 1000 liter vízre – amennyiben a víz sótartalma, azaz EC-je megengedi az 1,5 kg-os műtrágyaadagot. Tudjuk, hogy az öntözővizünk EC-je semmiképpen sem haladhatja meg a 2,3-2,5-es értéket, ezért ismernünk kell az össz-sótartalmát, majd ennek függvényében kiszámítani az adagolható tápanyagmennyiséget.
Közismert, hogy a kijuttatandó tápoldat nitrogén- és káliumszintjének beállításával tudjuk szabályozni, hogy milyen irányba akarjuk befolyásolni a növényeinket. A folytonnövő fajták kezdetben általában gyengén káliumtúlsúlyos oldatot kívánnak – mint említettem, ezzel tudjuk elérni, hogy a paprikánk ne rúgja el a virágait –, majd miután megkötöttek a paprikák, áttérhetünk az emeltebb nitrogénszintű oldat alkalmazására. Ez persze csak arra az esetre vonatkozik, ha a növényállományunkat kordonosan neveljük, azaz a hajtások fel vannak kötve.
Amennyiben a növényeinket két kifeszített zsinórsor közé illesztve neveljük, akkor arra is oda kell figyelnünk, hogy az első kis paprikát az ágvilla közül ki kell csípni. Ezt nevezzük Ruskó-féle termésritkításnak. Ha jól végeztük a dolgunkat, a felsőbb ágvillákban jobban kötnek majd a paprikák, az első termés nem akadályozza a többi megfelelő növekedését. A korai paprikatermesztésnél ugyanis nagyon közel kerülnek egymáshoz a paprikabogyók, hajlamosak összeszorulni és deformált termést nevelni.
pszv