A téli napforduló

A téli napforduló a csillagászati tél kezdetét jelenti, ami nálunk december 21-én kezdődik. Ezen a napon lesz a leghosszabb az éjszaka és a legrövidebb a nappal. 

A téli napforduló az a pillanat, amikor a Nap–Föld középpontokat összekötő egyenes és az egyenlítő síkja által bezárt szög a legnagyobb értékét (kb. 23,5 fok) éri el a Nap déli félgömbön való elhelyezkedése mellett. A csillagászok szerint idén a téli napforduló december 21-én, szerdán, közép-európai idő szerint 22 óra 47 perckor lesz.

A téli napfordulóhoz a legtöbb kultúrában számos ősi népi szokás kapcsolódik, és ünnepségek kísérik, mint például az ókori római szaturnália, a zsidó hanuka, az afroamerikai kwanzaa, a kelet-ázsiai tungcse-fesztivál, vagy maga a karácsony, melyet Mithrász és a Sol Invictus napisten kultuszához kapcsolódóan, illetve több pogány ünnep helyett tart ma a keresztény vallás.

Sok nép, köztük az ókori szlávok körében is, ez a nap az új év kezdetének számított. A téli napforduló napján Kolyada karácsonyát ünnepelték. Az istenség tiszteletére, és a napnak a sötétség elleni küzdelmére emlékezve máglyát gyújtottak, égő kerekeket gurítottak, a házakat fenyőágakkal díszítették és Nap alakú kenyeret sütöttek.

Az ukrán néphiedelem szerint az ezen a napon megfogalmazott kívánság biztosan valóra válik. Ha a téli napforduló napján fagy van, az azt jelenti, hogy gazdag termés lesz. Azonban ezen a napon nem szabad hangos partikat adni, alkoholt és nehéz ételeket fogyasztani.

A görögök ilyenkor a bor, és a szenvedélyeket felszabadító mámor istenét ünnepelték, Dionüszoszt, aki a mitológia szerint Zeusz és a halandó Szemelé fia volt. Tiszteletére misztériumjátékokat rendeztek, ezekből fejlődött ki a görög dráma. A rómaiak december 17-én ülték meg Saturnus isten tiszteletére a Saturnalia ünnepét. A féktelen karneváli vidámsággal megült ünnepen úr és szolga szerepet cserélt, az emberek megajándékozták egymást, a rabszolga „szabadnapot” kapott, s azt tehetett, amit akart.

A téli napforduló – szimbolikáját tekintve – a Nap újjászületése, az év leghosszabb éjszakája, a befelé tekintés, a jövő tervezése. A fény innentől kezdve napról napra erősödik.

Novini Zakarpttya/Kárpátalja.ma