Amit egy újságíró tolla elérhet

Hatalmas erejük van a szavaknak. Egy elhivatott és bátor szónokban könnyű meglátni a vezért, aki kiáll, s népe érdekeiért emel szót. Ilyen ember volt Falk Miksa is. Neve sokaknak ismeretlen lehet ugyan, a kor egyik legtehetségesebb s legsikeresebb publicistájának közéletben betöltött, s közvéleményformáló szerepe azonban méltán emeli őt olyan magasságokba, melyben Széchenyi és Deák fegyvertársává válik, s fontos szerepet tölt be a kiegyezés létrejöttében.

A keserű diákévektől az elsöprő sikerig

Falk Miksa 1828. október 7-én született Pesten, elszegényedett magyar zsidó kereskedőcsaládban, Preisach Borbála és Falk József gyermekeként. Egy családtag könnyelműsége miatt apja elvesztette vagyonukat, ezért Miksa nagyon fiatalon, 14 éves diákként kenyérkeresővé vált. Így történt, hogy 1843-ban a Der Ungar c. lapban magyar lapokból való fordításokat, a Nemzeti Színház előadásairól pedig bírálatokat közölt. Később a lap segédszerkesztőjeként dolgozott, egészen 1847-ig. A bölcsészeti szigorlatok letétele után doktori oklevelet szerzett, majd a bécsi műegyetemen folytatta tanulmányait.

1848-ig a súlyos nélkülözések ellenére is folytatta tanulmányait Bécsben, majd visszatért Pestre, s ismét tagja lett a Der Ungar szerkesztőségének. Folytatni akarta tanulmányait, ezért még ebben az évben visszatért Bécsbe. Az októberi események meghiúsították ugyan tervét, de így is folytatta az írást – most már liberális szellemű, a mérsékelt szabadelvűséget az adott erőviszonyokhoz való taktikus alkalmazkodással összekötő lapok munkatársaként. Politikai vezércikkeket kezdett el írni az Oesterreichisch Zeitung c. lapnak, majd ennek betiltása után Magyarországra vonatkozó cikkeket írt az osztrák liberálisok vezető orgánumának, a Der Wanderernek. Sikerét egyértelműen bizonyítja, hogy az előfizetések száma csak Magyarországon 2000-rel nőtt. Írásai nem csupán szerzőjük tájékozottságának, kitűnő stílusának köszönhették rendkívüli népszerűségüket. Sikerük titka legfőképp abban állt, hogy Falk mestere volt a sorok közé rejtett, más országok fejleményeinek tárgyalása közbeni, valójában az ausztriai neoabszolutizmus rendszere ellen irányuló célzásoknak.

1850-től a bécsi takarékpénztárnál dolgozott ugyan, közben viszont a bécsi Magyar Sajtóban és a Pesti Naplóban jelentek meg cikkei, szellemes, sorok közé rejtett, az abszolutizmus szellemét bíráló célzásokkal.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 1861. december 20-án, Deák Ferenc ajánlatára levelező tagjává választotta. A nemzetgazdasági bizottságnak is tagja volt. A Der Wandererben a magyar alkotmány helyreállítását sürgette, ezért sajtópert indítottak ellene. A három napig tartó végtárgyaláson saját magát védte. Az ítélet hat hónap böjtöléssel súlyosbított börtön s a doktori rang elvesztése volt. A börtönbüntetést a legfőbb törvényszék három hónapra szállította le, amit három hét híján le is töltött. Az ítélet másik részének teljesítését a pesti egyetem azonban megtagadta. Az áskálódás ezután is tovább folyt ellene. Elmozdítását nem sikerült ugyan kieszközölni, viszont három évre minden előléptetés el volt zárva előle. Ezért is történt, hogy akadémiai székét a menedékjogról írt értekezésével csak 1863-ban foglalhatta el.

Széchenyi fegyvertársa és bizalmasa

1858-ban ismerte meg Széchenyi István grófot, aki ezután heti 3-4 alkalommal is kivitte őt magával Döblingbe. A pszichózisától föltisztuló Széchenyi ekkor már minden energiáját az önkényuralom elleni küzdelem szolgálatába állította. 1859–60 folyamán, amikor a nemzetközi helyzet alakulása és Ausztria fokozódó európai elszigetelődése elérhető közelségbe hozta a birodalom belső reformjának lehetőségét is, aktivitása valósággal lázas méretűvé vált. A döblingi gyógyintézetben egyfajta illegális ellenzéki sajtóközpont jött létre, ahonnan a Bach-rendszer ellen agitáló újságcikkek és röpiratok egész sora indult útjára. Annak a fegyvertársi gárdának, amelyet az abszolutizmusellenes harc céljára maga köré toborzott, Falk az egyik legtevékenyebb tagja volt: nemcsak információi és összeköttetései jöttek kapóra Széchenyinek, de tanácsait és észrevételeit is gyakran figyelembe vette. A gróf bizalmát oly mértékben elnyerte, hogy akkori névtelen iratainak nagy része az ő kezein ment keresztül: némelyekhez előszót, másokhoz egész fejezeteket írt.

Valószínűleg e személyes kapcsolat volt az oka annak, hogy az Oesterreichische Revue című folyóirat szerkesztője 1866-ban Falkot kérte fel egy Széchenyiről szóló életrajzi esszé írására. A kb. 300 lapnyi munka volt az első terjedelmesebb Széchenyi-életrajz. Legértékesebb része a döblingi évekről szóló zárófejezet, amely – mivel az előzményektől függetlenül is helytálló – a Kor- és jellemrajzok című gyűjteményes kötetbe is bekerült. Ez a rész leginkább első kézből származó értesüléseken alapul, de a családtagoktól és kortársaktól származó értékes közlések is helyet kaptak benne. Falk ugyan nem ismerhette Széchenyi döblingi tevékenységének minden részletét, az elbeszélésből kirajzolódó összkép azonban lényeges vonásaiban helytálló. A szöveget élénkítő anekdotikus mozzanatok jó néhány későbbi, szépirodalmi jellegű Széchenyi-ábrázolás alkotóelemeivé váltak. Az 1866-ban írt életrajz 1868-ban Áldor Imre és Vértesi Arnold fordításában magyarul is megjelent Gróf Széchenyi István és kora címmel. A Kor- és jellemrajzok című gyűjtemény innen vette át a Gróf Széchenyi István utolsó évei és halála címet viselő zárófejezetet.

A politikusi pályán

1869-ben Lipótvárosban képviselőjelöltnek léptették fel, azonban Deák kérésére visszalépett ellenfele, Wahrmann javára. Nem sokkal később Kőszegen egyhangúlag választották meg. 1875-ben a budapest-terézvárosi kerületben lépett föl Horn ellen, de mivel a választók egy része felekezeti kérdést csinált a dologból, a szavazás alatt visszalépett. Rögtön ezután Keszthely képviselője lett, s e címet 1884-ig viselte. Ekkor a választások alkalmával Nagykanizsán kisebbségben maradt ugyan, de szűkebb választás alkalmával győzött Aradon, s 1892-ig képviselte azt. Ugyanitt Apróságok egy nagy ember életéről című, Eötvös Józsefről tartott felolvasása alkalmából az ottani Kölcsey-egyesület dísztagjává választották. Ugyanebben az évben a budapesti I. kerület mandátumát letevő Fejérváry Géza báró helyére került. Képviselőként híve maradt a Deák-pártnak, majd a Szabadelvű párthoz tartozott. Több alkalommal is tagja volt a bankügyi bizottságnak és a horvát ügyben kiküldött regnikoláris bizottságnak. Szintén elnöke volt a közgazdasági bizottságnak, s évekig a külügyi albizottság előadójaként szerepelt. 1905-ig maradt képviselő, amikor is az 1905–1906-os magyarországi belpolitikai válság hatására visszavonult a közélettől.

Megalakulásakor a hírlapírók nyugdíjintézete őt választotta meg elnökének. Az Otthon írók s hírlapírók körének tiszteletbeli elnöke, a lipótvárosi kaszinó elnöke, a kassa-oderbergi vasút igazgatóságának és a budapesti városi villamos vasúttársaság alelnöke is ő volt, emellett a Lloyd-társaság titkára, az angol–osztrák bank és a Pesti könyvnyomda részvénytársaság igazgatóságának tagja, a pesti hazai első takarékpénztár-egyesület és a Pannonia viszontbiztosító intézet felügyelő-bizottságának is tagja volt. Mivel bécsi tevékenysége alatt itthon is igen népszerűvé vált, Szeged szabad királyi város tiszteletbeli főjegyzőjévé, Csongrád és Zemplén megyék hatóságainak tiszteletbeli tagja lett.

Ami egy tollal megvalósítható

Falk Miksa publicisztikája egy határozott, átgondolt és jól kivehető politikai irányvonal jegyében állt. A magyar alkotmányosság helyreállítását a szintén alkotmányos, liberális alapra helyezendő Habsburg-monarchia keretében tartotta megvalósítandónak, nem a birodalomtól való elszakadás útján. S mivel a magyar politikai vezető rétegen belül sokan gondolkodtak hasonlóképp, érthető, hogy a magyar liberalizmus vezető képviselői hamar felismerték Falkban a hasznos, sőt nélkülözhetetlen segítőtársat. Nem csupán Széchenyi fogadta bizalmába, hanem Deák és Eötvös is súlyt helyezett arra, hogy elképzelései számára megnyerje támogatását, nemegyszer bevonva őt tervei kialakításába is. Deák-párti lévén cikkeivel elősegítette az 1867-es kiegyezést.

A Poroszországgal folytatott hadjárat után a helyreállított alkotmány új viszonyokat létesített a hazában és új embereket hívott a magyar közélet élére. A sajtó, lerázva a cenzúra béklyóját, gyökeres átalakulásokon ment át. A Pester Lloyd c. lapnak például az lett a hivatása, hogy a szuverén magyar állameszme követelményeit és a magyar szellem kultúrképességét képviselje. A megváltozott hivatás a lap szellemének gyökeres átalukálását is megkívánta, ezért Wahrmann Mór, Falk egykori iskolatársa megnyerte őt a lap számára, ezért két évtizednyi távollét után, 1867-ben visszatért Pestre s átvette a lap szellemi vezetését. A Pester Lloyd, mely addig inkább csak a pesti kereskedő-polgárság szócsöve volt, az ő több évtizedes szerkesztősége idején magas színvonalú, egyértelműen liberális szellemű, Ausztria és a távolabbi külföld irányában a 67-es magyar liberalizmus sajátos szempontjait és igényeit képviselő orgánumként Monarchia-szerte, sőt külföldön is tekintélyre tett szert.

A Magyarországon megjelenő lapokban, főként a Pesti Naplóban megjelent írásaiban az abszolutizmust bírálta. Ugyanakkor a bécsi politikát támogató konzervatív cikkeket írt névtelenül a hivatalosnak számító Budapesti Hírlapban. Újságírói tevékenysége tehát ellentmondásos, mivel egyidejűleg írt a Habsburg-uralom ellen lázító és – a hivatalos sajtóban – császárpárti cikkeket. A kiegyezés után végleg hazatért és a Pester Lloyd főszerkesztője lett. Ezzel egy időben munkatársa a Politikai Hetilapnak. Cikkeiben sokat foglalkozott nemzetközi kérdésekkel is.

Erzsébet királyné (Sissi) magyar nyelvtanára is volt. Ezt a „megbízást” a Habsburg-ház elismerésként adta addigi jó szolgálataiért. Amint sírja fölött elhangzott: „Ha emlegetjük azt a szeretetet, mellyel Erzsébet királyné igaz asszonyi szíve felénk, magyarok felé fordult, akkor eszünkbe kell hogy jusson, hogy Falk Miksának adatott ezt a királyi érzést magyarul megszólaltatni.”

Főbb művei: Széchenyi István gróf kora (Pest, 1868), Gróf Széchenyi István utolsó évei és halála (Budapest, 1884), Erzsébet királynéról (Budapest, 1898), Kor- és jellemrajzok (Budapest, 1902).

Falk Miksa életének egészét az alkotás szelleme járta át. Tolla és szavai erejével hatalmas dolgokat vitt véghez, s ezzel minden újságírónak méltán példaképe lehet. 1908. szeptember 10-én, nem sokkal 80. születésnapja előtt halt meg Budapesten. Életében elért sikerei azonban halhatatlanná tették nevét.

(Forrás: Falk Miksa: Gróf Széchenyi István utolsó évei és halála; Print & Publishing; Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái; Wikipédia.)