Beregszászi magyar diák a világ legjobb joghallgatói között
A beregszászi Darcsi Barbara is tagja volt annak a négyfős csapatnak, mely a legjobbak között végzett a Monroe E. Price nemzetközi médiajogi perbeszédversenyen. Az ELTE végzős joghallgatója társaival együtt bekerült a világ legjobb nyolc csapata közé, emellett az írásbeli beadványok összesített első helyezését (Best Memorials Award) is elhozták, ami eddig egyetlen európai csapatnak sem sikerült. A versenyre való felkészülésről és az oxfordi világdöntőről Darcsi Barbarával beszélgettünk.
– Mesélj magadról, hogyan telt a gyerekkorod és az iskolás éveid?
Beregszászban nőttem fel, az általános iskolai tanulmányaimat a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban végeztem. Ezt követően a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképző Intézetében tanultam számvitel és adóügy szakon.
– Miért döntöttél a jog mellett a továbbtanulás során?
Kilencedik osztályban kerültem először közelebb a jog világához Nedbál Klára tanárnő által, aki jogtant oktatott a BMG-ben. A biztatásának és felkészítésének köszönhetően részt vettem az Összukrajnai Jogtan Olimpiáda járási és megyei fordulóján is abban a tanévben. Ezt követően folytattam tanulmányaim a Szakképző Intézet számvitel és adóügy szakán, ahol elsősorban az adójogi tárgyak érdekeltek. Itt fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy a jogi pályára induljak. Szerettem volna olyan hivatást választani, amely szakmailag is kihívás elé állít, és közben segíthetek másokon a mindennapokban. Így kötöttem ki az ELTE jogi karán.
– A Price Media Law MootCourt egy rangos nemzetközi verseny. Hogyan kerültél be az ELTE csapatába? Hogyan zajlott a felkészülés?
Az ELTE jogi kara immár 9. éve indított csapatot a Monroe E. Price nemzetközi médiajogi perbeszédversenyen. A kari kiválasztás idén kétfordulós volt, először egy médiajogi jogesetet kellett megoldani írásban, ezt követően pedig egy szóbeli fordulón kellett bizonyítanunk. Miután a csapat összeállt szeptember végén, elkezdődött a hosszas jogi kutatómunka és a felkészülés a verseny írásbeli fordulójára. Két írásbeli beadványt (1 alperesi és 1 felperesi) kellett írnunk, amelyek kb. 70-80 oldalas angol nyelvű jogi szövegek. Miután ezeket december végén leadtuk, elkezdtük a még intenzívebb felkészülést a szóbeli fordulókra. Ebben nagyon sokat segítettek a korábbi ELTE-s versenyzők is, akik idejüket ránk áldozva meghallgatták a perbeszédjeinket, és kérdéseikkel segítették a gyakorlásunkat a későbbi bírói kérdésekre való reagálásra.
– Milyen volt a regionális válogató és hogyan zajlott a döntő az Oxfordi Egyetemen?
A párizsi regionális fordulón összesített harmadik helyezést értünk el, illetve megkaptuk a legjobb írásbeli keresetekért járó díjat. Ennek köszönhetően továbbjutottunk az oxfordi világdöntőre, ahol már a világ minden tájáról érkező csapatok ellen kellett megküzdenünk. A döntőben elsőként három csoportmérkőzés várt ránk, ahol egy amerikai és két ázsiai csapattal játszottunk. Az itt elért pontszámainknak köszönhetően sikerült bejutnunk a nyolcaddöntőbe, ahol szoros küzdelemben győztesen kerültünk ki a New York-i Benjamin N. Cardozo School of Law csapatával szemben. A negyeddöntőben a későbbi ezüstérmes Singapore Management University következett, amely szorosan bár, de megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. Ezzel csapatunk egyetlen európai csapatként a legjobb 8 között végzett idén. Ezenkívül az írásbeli beadványok összesített első helyezését (Best Memorials Award) is mi nyertük meg, ami eddig még egyetlen európai csapatnak sem sikerült.
– Adódott-e valamilyen nehézség vagy kihívás a verseny során?
Nagyon támogató közegben zajlott a felkészülésünk mind az írásbeli, mind a szóbeli fordulóra köszönhetően a remek coachainknak (dr. Gosztonyi Gergely, dr. Bálint János, dr. Góth Mária, dr. Huszár Daniella, dr. Lendvai Gergely Ferenc). A verseny során a legnagyobb kihívást az angol anyanyelvű csapatokkal játszott szóbeli fordulók jelentették, azonban úgy érzem, hogy mindnyájan sikeresen helyt tudtunk állni köszönhetően a rengeteg felkészülésnek. Csapatunk sikerét a saját belefektetett munkánk mellett az elmúlt években kialakult ELTE-s moot közösség támogató erejében látom. A korábbi versenyzők által összegyűjtött „kollektív tudás” és a felkészülésben való közreműködésük elengedhetetlen volt ahhoz, hogy idén ilyen sikereket érjünk el!
Szívből gratulálunk a versenyen elért eredményhez, és további sikereket kívánunk számodra!
Horváth Gabriella