Ebből tudhatjuk, hogy túladagoltuk a koffeint

Bár az életveszélyes koffeintúladagolás meglehetősen ritka, de nem lehetetlen. Ugyanakkor halálos adag koffeint pusztán kávéfogyasztással aligha vihetünk be a szervezetünkbe, hiszen igen nehéz akkora mennyiségű folyadékot meginni, hogy elérjük ezt az állapotot.

Nyugtalanság és görcsök
Napi körülbelül 400 milligramm koffein fogyasztása számít biztonságosnak egy felnőtt számára. Ekkora mennyiség nagyjából négy csésze kávéban található meg. Ha azonban ennél többet iszunk – főleg, ha rendszeresen – akkor megtörténhet, hogy az enyhe „koffeinmérgezés” tüneteit fogjuk magunkon tapasztalni.

Az észlelhető tünetek közé tartozik a nyugtalanság – nemcsak lelki, hanem fizikai értelemben is. Lábrázás, túlmozgás, esetleg önkéntelen rángatózás is előfordulhat. Idegesek leszünk, az arcunk, bőrünk kipirul. Álmatlanságot tapasztalhatunk, vagy ha sikerül is elaludnunk, néhány óra múlva felébredünk. Jelentkezhet még szívritmuszavar, izomrángás vagy -görcs, továbbá emésztőrendszeri problémák, így például hasmenés. Zavarossá válhat a beszédünk és a gondolataink is.

Mennyi koffein számít túl soknak?
A legtöbben 500 milligrammnál nagyobb mennyiség elfogyasztása után már tapasztalnak bizonyos tüneteket a felsoroltak közül. Mindemellett az egyénenkénti különbségek nagyban függnek olyan tényezőktől, mint az érzékenység vagy azanyagcsereszaporasága. A kávé mellett figyelni kell az energiaitalok illetve instant kávék, koffeintartalmú italporok fogyasztására is, mivel ezeket sokkal könnyebb túladagolni.

Szerencsére valóban igen ritka, hogy valaki amiatt kerül kórházba, mert túl sok koffeint fogyasztott. A legjobb, ha a koffeinbevitelt kávéval oldjuk meg, energiaitalokat és egyéb koffeintartalmú termékeket pedig ritkábban fogyasztunk, valamint érdemes óvatosan bánni a gyógyszertárakban, drogériákban kapható koffeintablettákkal is.