Egy költő a „vitézlő oskolából”

„Óh, én édes hazám, te jó Magyarország,/ Ki keresztyénségnek viseled paizsát,/ Viselsz pogány vérrel festett éles szablyát,/ Vitézlő oskola, immár Isten hozzád!” Nyilván sok, anyanyelvű középiskolát végzett olvasónk fülében ott zeng Balassi Bálint Búcsúja hazájától c. szépséges költeményének első versszaka. Mert a XVI. század Magyarországa, bizony, „vitézlő oskola” (vagyis iskola) volt, ahol az újra és újra felcsapó fegyverzaj közepette, sajnos, messze nem akadt annyi poéta, mint a miénktől kedvezőbb sorsú nemzeteknél. Ekkor élt kevés költőnk közül a legnagyobb volt Balassi Bálint, aki – s ez jelképértékűnek is tekinthető – várostrom során halt katonahalált.

Korán véget ért gondtalan ifjúság

Az Északi-Kárpátok bércei által övezett zólyomi vár a Felvidék egyik legszebb erőssége. A XVI. század derekán a három részre szakított haza Habsburg-kézen lévő részéhez, az ún. Királyi Magyarországhoz tartozott, s a terjeszkedő török hatalom ellen hadakozó katona és nagybirokos főúr, gyarmati Balassa János volt a kapitánya. Felesége, az ugyancsak nagyúri famíliából származó lekcsei Sulyok Anna, az egri hős, Dobó István sógornője 1554. október 20-án itt adott életet elsőszülött gyermeküknek, aki a keresztségben a Bálint nevet kapta.

A kor főúri szokásaihoz híven szülei házitanítót fogadtak Bálint mellé, s nem is akárkit: a magyar protestantizmus kiemelkedő képviselőjét, a jeles író Bornemissza Pétert, s meglehet, ő oltotta bele a gyermek fogékony lelkébe a költészet szeretetét. Majd Balassa János – további tanulmányok végett – a gazdag és művelt német városba, Nürnbergbe küldte a legénykét (természetesen felnőtt kísérettel), aki csak később, felnőttként módosította Balassira vezetéknevét. Nürnbergi éveiről alig maradt fenn adat, valószínűleg magántanulóként gyarapította elméjét kora tudományos ismereteivel. Ám alighogy hazatért, vége szakadt gondtalan ifjúságának.

1569-ben édesapját – Dobó Istvánnal együtt – koholt vádak alapján, az uralkodó, I. Miksa „magyar” király (II. Miksa néven német-római császár) iránti hűtlenség bűnében vétkeseknek mondták ki, s a pozsonyi várbörtönbe került. Ám Balassa fél év múlva, egy este, kötélhágcsón leereszkedett cellája ablakából, és dél-lengyelországi birtokára szökött, ahová családja is követte. Az emigráció azonban még jómódban is egyet jelent a hazától való elszakítottsággal, s Balassi Bálint – szülei vigasztalására – itt írta és jelentette meg első munkáját, a németből fordított Beteg lelkeknek való füves kertecskét, s itt került ki tolla alól első, vallásos tárgyú, önálló költeménye. Az apa és idősebbik fia azonban hamarosan visszaszökött magyar földre, divényi sasfészkükbe, ebbe a jól védhető végvárba. S miközben János kegyelmi kérvényekkel „bombázta” az udvart, a török nyelvet is elsajátító fia „ismeretséget kötött” az oszmán költészettel. Így írhatta meg később Valahány török beyt (török verstípus – L. M.), kit magyar nyelvre fordítottak c. műfordítás-gyűjteményét. Balassa János instanciázása pedig sikerre vezetett, s kegyelmet kapott.

Anna és a végek dicsérete

A „Habsburg-hálával” közelebbi ismeretséget kötött apa azonban – császárhűségét bizonyítandó – rábeszélte Bálint fiát, hogy vegyen részt a Báthory István erdélyi fejedelem elleni hadjáratban. Az uralkodó egyik hazai ellenfele, a Habsburg-barát Bekes Gáspár ugyanis királyi magyarországi segédhadakkal akarta megszerezni a fejedelmi trónt, s az egyik lovas-egység tagjaként, 1575 nyarán Balassi Bálint is nekivágott az Erdély felé vezető útnak. A fejedelemséghez tartozó Felső-Tisza-vidéken azonban egysége vereséget szenvedett, ő maga pedig sebesülten fogságba esett. Hamarosan a gyulafehérvári udvarba került, ahol Báthory István megkedvelte a vele távoli rokonságban lévő fiatalembert, s bár apja a török ellen hadakozott, mégsem volt hajlandó kiszolgáltatni őt a Fényes Portának, vagyis az oszmán udvarnak, amiért a költő haláláig mély hálát érzett Báthory iránt.

A Habsburgokkal szemben álló fejedelemmel való jó kapcsolata azonban ismét hűtlenségi gyanúba keverte apját. S bár 1577-ben a helyzet tisztázása végett Balassi hazautazott, már csak holtan látta viszont végleg kegyvesztetté vált szülőatyját. Mivel ekkor már édesanyja sem élt, nagybátyja, Balassa András lett a gyámja, aki később jószerivel kiforgatta vagyonából unokaöccsét.

Hazatérve Bálint olthatatlan szerelemre gyúlt Losonczy Anna, a temesvári végvárat hősiesen védő s a győztes törökök által kivégzett temesi gróf, Losonczy István lánya iránt, aki ekkor már Cristoph Ungnad horvát bán felesége volt, ám nyilván nem szerelemből ment hozzá férjéhez, hisz’ Pozsonyban és a Kis-Kárpátokbeli birtokain maradva, nem sietett távoli állomáshelyén szolgáló férjeura után. A szép és művelt hölgy valósággal elvarázsolta a költőt, aki most ismerte meg először az ember egész bensőjét átható, igazi szerelmet. Annához intézett verseiben lelke legmélyéről fakadó, őszinte érzéseit öntötte a magyar irodalomban addig nem ismert, magas művészi formába, egész versciklust szentelve az asszonynak. S bár a hölgy eleinte tartózkodóan viszonyult a poétához, végül igent mondott a heves udvarlásra. Ám boldogságuk nem tartott sokáig. Balassit 1579-ben lovassági hadnaggyá nevezték ki az egri végvárba, s a távolság lassan „megölte” szerelmüket.

Egerben a költő közel került hazájukat temérdek nehézség és veszély ellenére hűségesen szolgáló katonáihoz, akikkel sikeres portyákat vezetett a hódoltsági területekre. Össze-összecsaptak a keleti hódítókkal, illetve – a kor szokásaihoz híven – zsákmányt, valamint kincset érő (jó pénzért kiváltható) gazdag foglyokat ejtettek, s Balassi a csapata által szerzett zsákmányból fizette ki a császári-királyi kincstár által mostohán kezelt vitézeit. A szolgálatukat küldetésnek tekintő végvári vitézek nemes lelkületét, hősiességét pedig kevesen fejezték ki olyan megragadóan és művészien, mint Balassi Bálint Egy katonaének (kezdősora: „Vitézek, mi lehet ez széles Föld felett…”) c. költeményében.

Ágyúlövés Esztergom ostrománál

Egri szolgálata letöltése után feleségül vette unokatestvérét, Dobó Krisztinát, s talán nehéz anyagi helyzete ragadtatta arra, hogy erővel elfoglalja hitvese részbeni hozományát, a felesége, az anyósa és a sógora közös zálogbirtokában lévő, de királyi tulajdonú sárospataki várat, melyet hamar el is vesztett. Sógora viszont „vérfertőzési” pert akasztott a nyakába, az állam pedig hűtlenségi pert indított ellene. Felesége el is hagyta, házasságát pedig érvénytelenítették, a hűtlenség vádját viszont ejtették, s nagybátyjával folytatott, hosszú-hosszú perei eredményeként birtokai egy részét is visszaszerezte.

Költészetének megújításában döntő szerepet játszott a Poetae tres elegantissimi c., Párizsban kiadott antológia, s egyre csiszoltabb reneszánsz versciklusok kerültek ki tolla alól, mint például a Júlia-dalok. Az első nagy, magyar nyelven verselő poétaként pedig formailag is megújította költészetünket. Szerelmi lírája mellett nagyon jelentős volt a vallásos költészete is. Érett korszakában a benső világát átható istenkeresés, a bűnbánat személyes hangja, az istenhitben nyugalmat kereső lélek megannyi rezdülése jellemezte énekeit.

Házassági terveinek kudarca után, nem találva helyét hazájában, Lengyelországba emigrált. Ekkor írta a magyar hazafias líra örökbecsű alkotását, a Búcsúja hazájától c. költeményt. S lengyelhonban vetette papírra szerelmes versei újabb ciklusát, a bájos Célia-dalokat, melyek múzsája valószínűleg Wesselényi Ferencné Sárkándy Anna lehetett.

1591-ben, a tizenöt éves háború hajnalán hazatért, hogy bekapcsolódjon a török kiűzésének reménységét felébresztő háborúba. Részt vett a diadalmas nógrádi hadjáratban, melynek során olyan volt Balassa-várakat is felszabadítottak, mint Kékkő és Divény. 1594-ben pedig már az Esztergomot ostromló soknemzetiségű keresztény táborban vitézkedett, egy török ágyúgolyó azonban súlyosan megsebesítette, s május 30-án ellobbant földi élete gyertyája. A korai magyar líra legkiemelkedőbb képviselője szállt vele sírba. (Források: Nemeskürty István: Balassi Bálint, Szvircsek Ferenc: Balassi Bálint nyomában, Új Magyar Irodalmi Lexikon, Wikipédia)