Erdélyi utazáson vettek részt a nagycsaládos egyesület tagjai

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületek Magyar vagyok című játékának döntősei, illetve a legtöbb pontot elért játékosai nyereményként erdélyi utazáson vehettek részt július 12–15. között.

Csütörtök reggel a beregszászi római katolikus templomnál szálltunk buszra hatalmas csomagjainkkal, és elindultunk távoli úti célunk felé. Hosszú és fárasztó utazás után este hat óra körül érkeztünk meg Kolozsvárra, az erdélyi magyarság kulturális fellegvárába. Már útközben ízelítőt kaptunk az erdélyi táj szépségeiből: kanyargós, szerpentinnel övezett utak s ameddig a szem ellát, gyönyörű hegyvidékes táj.

Első este a Bethlen Kata Diakóniai Központban szálltunk meg. A finom és bőséges vacsora után a fáradtabbak pihenni tértek, a többiek rövid felfedezőútra indultak. Találtunk is a közelben játszóteret, ahol gyerekek és felnőttek egyaránt jól szórakoztak. A játszótér melletti hangulatos szórakozóhelyen egy gombóc fagyit, az apukák pedig egy-egy pohár sört is kaphattak.
Péntek reggel gyalogosan indultunk el felfedezni a kincses város látványosságait. Először a Farkas utcai református templomot néztük meg, majd a város főterén, a hajdani Nagypiacon található Szent Mihály-templomot az előtte álló Mátyás-szoborral és a templom kertben található Márton Áron-szoborral együtt. A sok-sok nevezetesség megismerése mellett fiatal idegenvezetőnk lenyűgöző előadásmódjának köszönhetően történelmi ismereteinket is gazdagíthattuk.

A Kolozsvári Református Kollégium menzáján elfogyasztott ebéd után újra nyakunkba vettük a várost. Kedves kísérőnk, Adorjáni Júlia Katalin a Sétatérre kalauzolta a népes csapatot. Itt a gyerekeket hatalmas játszótér és egy csodaszép tó várta, ahol kedvükre játszhattak, vízibiciklizhettek. A felnőttek inkább csak az árnyas fákkal szegélyezett parkban üldögélve pihentették fáradt lábaikat, miközben jókat beszélgettek. Visszaindultunk szállásunkra, de még útközben Katalin bemutatta a kétágú templomot, és az Életfa Családsegítő Központ udvarán is tartottunk egy rövid pihenőt.

Fáradtan, de felejthetetlen emlékekkel gazdagodva tértünk vissza szállásunkra. Saját szemünkkel győződhettünk meg róla, hogy „szép város Kolozsvár”.

Szombaton a reggelit követően kiköltöztünk otthonos szállásunkról, és újabb úti célunk, Gyulafehérvár felé vettük az irányt. Egy röpke órára a másodjára rendezett vajasdi falunapra csöppentünk, ahol kulturális programokkal szórakoztatták az odalátogatókat, majd finom bográcsgulyást ebédeltünk Böjte László, a Gábor Arkangyal Gyermekvédelmi Központ vezetőjének jóvoltából. Innen az ő vezetésével érkeztünk meg Gyulafehérvárra. Erdély egyik legkedveltebb látványossága a gyulafehérvári vár. Megtekintettük az éppen felújítás alatt álló római katolikus székesegyházat, a mellette álló püspöki palotát, az ortodox katedrálist. Pár óra sétálás után újra buszba ültünk, és utolsó célpontunk, Torockó felé vettük az irányt. Már az úton lenyűgöző látványban, a sziklaszorosokon keresztül kacskaringózó utak látványában volt részünk.

Torockó Erdély egyik legszebb falva. Építészetéről és népművészetéről egyaránt híres. Úgy tartják, hogy itt kétszer kel fel a nap. Az első napfelkelte után elbújik a hegy mögé, majd nemsokára újra előbukkan, és sugaraival elárasztja az egész völgyet. Erről a különleges jelenségről Jókai Mór is írt az Egy az Isten című regényében.

Amikor kiszálltunk a buszból, mintha mesébe csöppentünk volna: hófehér házak zöld zsalugáteres ablakokkal, faragott székelykapukkal. A házak fölött magasodik a lélegzetelállító szépségű Székelykő a hegyoldalban békésen legelésző juhnyájjal. Olyan érzése támad az embernek, mintha itt az idő is megállt volna.

Panzióban szálltunk meg, ahol nem mindennapi vendéglátásban volt részünk: helyben készült kolbásszal főzött rakott krumplival, torockói fahéjas kaláccsal és áfonyapálinkával vártak bennünket. Vacsora után körbesétáltuk a falut, megnéztük a híres torockói vízimalmot, az unitárius templomot és egy szovjet emlékművet is. Emléktárgyakat vásároltunk a falu központjában található ajándéküzletben. Séta után a vajorba (állatitató) ömlő hideg forrásvízzel oltottuk szomjunkat.

Vasárnap reggelire helyi gasztronómiai ételkülönlegességeket szolgáltak fel. Olyan bőséges volt a reggeli, hogy meg sem bírtuk enni, a maradékot eltettük a hosszú útra.
Reggeli után még egyszer körbesétáltuk a falut. Vonakodva csomagoltunk be, és nehéz szívvel hagytuk magunk mögött Torockót.

Pataki Tímea,

KMNE-tag