Gyereknap Nagymuzsalyban

Gyermeknapot tartottak június 18-án a beregszászi járási Nagymuzsalyban. Ebből az alkalomból látogatott el a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat (BJMSZ) mozgó játszóházi programja a faluba.

Legutóbb az ungvári járási Bátfán tartott a BJMSZ mozgó játszóházat.

A gyereknap kezdetén a helyi óvodások kedveskedtek egy színes műsorral.

Ezután – a jó időnek hála – kültéren folytatódott a délután, ahol a helyi gyerekek többféle foglalkozáson vehettek részt.

A kicsiket akadálypálya, kötélhúzás és különböző játékok várták, valamint arcfestés és kézművesség.

Minden apróság kipróbálhatta magát a különféle játékokban, valamint az artterápiás foglalkozáson is, ahol színes táskákat készíthettek. Emellett nagy népszerűségnek örvendett az arcfestés is.

Az alkalmat szabadtéri tánccal zárták.

A BJMSZ mozgó játszóházának célja a háború okozta stressz oldása a kiskorúaknál, valamint a reflexek, az érzékelés, a térlátás, a finommotorika és a lelki egészség fejlesztése.

A játszóházi program a beregszászi, a lembergi és ivano-frankivszki Máltai Szeretetszolgálat által valósult meg a Malteser International, a Malteser in Deutschland, a Malteser Austria, a Johanniter International Assistance, a Johanniter Orders in Germany, a Johanniter-Unfall-Hilfe e.V., a Johanniter Nederland, a Johanniterhjälpen Sverige, a Swiss Johanniter Relief Service, a St John International és az Aktion Deutschland Hilft partnerségével.

Szabó Kata

Kárpátalja.ma

Fotók: Kárpátalja.ma