Játszóház a Beregszászi Kossuth Lajos Líceumban

Játszóházi programot szervezett március másodikán a Beregszászi Kossuth Lajos Líceumban a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat (BJMSZ).

Az alkalomra mozgásos és kézműves foglalkozásokkal készültek az alsó osztályos diákok részére. A mozgásos programon egyéni és csapatjátékokon vettek rész a gyerekek, akadálypályákat teljesítettek, ügyességi vetélkedőkön versenyeztek, különböző labdajátékokkal játszottak. 

A kézműves foglalkozáson a virágoké volt a főszerep. A tavasz köszöntéseképpen színes virágokat fűztek fel az ügyeskezű gyerekek.

Makuk János, a BJMSZ vezetője elmondta, hogy a résztvevő alsós gyerekek nagyon élvezték a programot, ami a legfontosabb ebben a projektben.

– A kollégák igyekeztek maximálisan a gyerekek kedvében járni, ezért olyan játékokat és kézműves tevékenységet találtak ki, amelyekkel lekötötték a gyermekek figyelmét

– mondta. 

Makuk János elmondása alapján

a program célja az, hogy a finommotorikát, az ügyességet, a térérzékelést, az egyensúlyérzetet fejlesszék, ezen felül pedig oldják a gyerekekben lévő feszültséget, ami a mostani háborús helyzetben alakult ki.

Megjegyezte:

„nincs olyan ember, nincs olyan gyermek, aki nem érzékelné a stresszt” ebben a rendkívüli élethelyzetben.

A játszóházi program a beregszászi, a lembergi és az ivano-frankivszki Máltai Szeretetszolgálat által valósult meg a Malteser International, a Malteser in Deutschland, a Malteser Austria, a Johanniter International Assistance, a Johanniter Orders in Germany, a Johanniter-Unfall-Hilfe e.V., a Johanniter Nederland, a Johanniterhjälpen Sverige, a Swiss Johanniter Relief Service, a St John International és az Aktion Deutschland Hilft partnerségével.

Szabó Kata

Kárpátalja.ma