„Odaát gyorsabb, pörgősebb az élet”

Az Egyesült Államok eleve telepesországként született meg, s a kezdetektől a mai napig mágnesként vonzza a bevándorlókat, akik vagy végleg gyökeret vernek az Újvilágban, vagy csak hosszabb-rövidebb időt töltenek a tengerentúlon. A nagyszőlősi Bátory Ottó tizenegy évvel ezelőtt települt át az USA-ba, ahol önálló vállalkozóvá vált, s bár tavaly – otthoni levegőre vágyva – átmenetileg hazaköltözött, a közeljövőben ismét visszatér Amerikába.

– 1958-ban láttam meg a napvilágot a nagyszőlősi járási Salánkon, ám az édesapám nagyszőlősi születésű volt, s még csak hétéves voltam, amikor a családjával együtt visszaköltözött a járási központba – emlékezik vissza beszélgetőtársam az eltelt évtizedekre. – Elektroműszerészi képzettséget szereztem a Nagyszőlősi Politechnikumban, s előbb a Tisza-menti városban egykor működő Elektron üzemben dolgoztam, majd műszaki ellenőr lettem, s a járás kolhozait járva azt vizsgáltam, mennyire tartják be a szabályokat az új épületek elektromos hálózatának a kiépítésekor. A Szovjetunió összeomlása után – megannyi sorstársamhoz hasonlóan – évekig a határforgalomból éltem, majd 2001-ben, egyévi utánajárást követően, beszereztem az állandó amerikai tartózkodásra, az ottani munkavállalásra és az amerikai állampolgárság igénylésére feljogosító ún. zöld kártyát, egy ismerősömtől pedig megkaptam egy korábban kivándorolt, New Yorkban élő barátja telefonszámát, s bár alig pár szót tudtam angolul, nekivágtam a nagyvilágnak.

A szeptember 11-i terrortámadás után érkeztem meg a Kennedy repülőtérre, ahol a merényletek óta – a többi amerikai légikikötőhöz hasonlóan – igen komoly ellenőrzéseket vezettek be. Az utasok például csak a cipőjüket lehúzva, zokniban mehetnek át a fémdetektoros kapun, míg a táskáikhoz hasonlóan, a lábbelijüket is átvizsgálják, mert volt rá példa, hogy egy nigériai iszlám terrorista a cipőjébe rejtett robbanószerrel akart öngyilkos merényletet elkövetni… Én a repülőtérről a városba érve, nagyszőlősi ismerősöm barátjához siettem, akinél – albérlőként – kaptam egy szobát, kétheti munkakeresés után pedig egy kárpátaljai, ruszin származású építkezési vállalkozónál helyezkedtem el. Kertvárosi lakásokat építettünk, melyek teljesen eltérnek a mi megszokott otthonainktól, falaik favázas szerkezetek, melyeket kívül-belül gipszkartonnal vonnak be. A munkatársaimmal való beszélgetések során kezdtem igazából elsajátítani az angol nyelvet, majd egy év után gépkocsivezető lettem egy taxivállalatnál. Megjegyzem: a New York-i taxisofőrök döntő többsége pakisztáni vagy indiai (hindu, illetve szikh) származású személy, kevés fehér ember ül a jellegzetes, sárga taxik volánja mögött. A cégnél reggel, munkakezdéskor be kellett fizetnem 140 dollárt, 24 órára megkaptam a gépkocsit, s az egész napi bevétellel én rendelkeztem. Mintegy három évig dolgoztam a vállalatnál, s alaposan megismertem az egész hatalmas várost.

– Melyek a bűnügyi szempontból legveszélyesebb negyedek, s milyen közbiztonság uralkodik a metropoliszban?

– A legveszélyesebb Harlem, Brooklyn, East New York, valamint a karibi bevándorlókkal teli Bronx, ahová korábban – „politikai üldözötteknek” beállítva magukat – nagyon sok kubai bűnöző érkezett, akiket a bevándorlási hivatalnál nem ellenőriztek le alaposan. Én is féltem, amikor ezekbe a városrészekbe kellett kihajtanom, de szerencsémre, egyszer sem raboltak ki. Amúgy a közbiztonság az utóbbi időben javult, amihez – paradox módon – a 2011-es terrortámadás is hozzájárult. A gazdasági jelentősége miatt kiemelt célpontnak számító New Yorkban állandó az antiterrorista készültség, rengeteg, géppisztollyal felfegyverzett rendőr járőrözik az utcákon, ami a köztörvényes bűnözők „ténykedését” is megnehezíti. Ráadásul évek óta egy igen kemény rendőrfőnök irányítja a városi bűnüldöző szervek munkáját.

– Miként lett önálló vállalkozó?

– Miután felhagytam a taxizással, egy speciális szolgáltatást nyújtó cégnél helyezkedtem el: mikrobuszokkal kellett idős személyeket elszállítanunk a lakásukról a klinikákra, a kórházakba vagy a magánorvosi rendelőkbe, majd természetesen haza is fuvaroztuk őket. Az itthoni havi fizetés helyett – akárcsak bárhol Amerikában – itt is hetenként kaptuk a munkabérünket. A rezsiköltségek, valamint az étkezésre fordított összegek kifizetését követően pedig havonta félre tudtam tenni háromheti fizetést, amivel komfortosabbá tettem az életemet, de persze, nem költekeztem feleslegesen, s annyi kezdőtőkére tettem szert, hogy magánvállalkozást indítottam az idős betegek szállítására. Vásároltam négy mikrobuszt, az egyiket magam vezettem, a többit pedig három, általam alkalmazott gépkocsivezető. 2011-ben azután eladtam a cégemet, s építőipari vállalkozásokba fektettem be a tőkémet. A múlt év nyarán hazajöttem, jelenleg az internet útján figyelem, hogyan „fial” a pénzem, s felújítom az otthonomat.

– Mit szokott meg a legnehezebben Amerikában, s a munka mellett hol és miként tudott kikapcsolódni?

– Itthon nyugodtabb mederben csordogál az élet, odaát viszont gyorsabb, pörgősebb az életritmus, nagyobb a munkatempó, s ezt szoktam meg a legnehezebben. New York „drága” város, ahol a lakosság 70 százaléka bérelt lakásokban él, köztük én is, mert még a szegényebb Brooklynban is csak 300 ezer dollárért lehet megvásárolni egy kétszobás otthont , míg a közepesen gazdag negyedekben 1200 dollárt tesz ki egy átlagos lakás havi bérleti díja, ami viszont Manhattan-ben, az üzleti központban 3000 dollár fölött mozog. A lakók helyett – a bérletként befizetett összegekből – a háziúr tartja karban az otthonokat, s így az ott élők teljesen a munkájukra koncentrálhatnak. Mert dolgozni aztán keményen kell. Az építkezéseken, illetve a fuvarozó cégnél gyakran kértem, hogy túlórázhassam, mert azt jól megfizetik, nyolc órán felül minden ledolgozott 60 percért másfélszeres órabér jár. De Ukrajnától eltérően, Amerikában a kétkezi munkást is megbecsülik, ami a befektetett energiával arányban álló, szép fizetésben is megnyilvánul, s egyszerű dolgozók olyan életszínvonalat biztosíthatnak maguknak, amelyről itthoni „kollégáik” legfeljebb álmodozhatnak.

A nagy hajtás mellett kevesebb időm maradt a kikapcsolódásra, de a munkahelyi kapcsolataim útján nekem is kialakult a baráti köröm. Az európai gyökerekkel rendelkező amerikaiak többnyire kedvesek, közvetlenek, könnyen összebarátkoztam velük, s nemcsak magyarokkal, de szláv, görög, ír, olasz származásúakkal is, de a sok munka miatt elég ritkán jöttünk össze, s ugyanebből az okból előre le kellett telefonálnunk, hol és mikor találkozunk. A latin-amerikai, illetve az ázsiai bevándorlókkal viszont már nehezebb kiépíteni a kapcsolatokat, mert más az életfelfogásuk, s nem könnyű közös témát találni velük. A társas kapcsolatok során, persze, vigyázni kell, hogy senkit se bántsunk meg etnikai vagy vallási hovatartozása miatt. A törvény is keményen fellép a diszkrimináció, az antiszemitizmus, a rasszizmus ellen.

– A baráti összejövetelek mellett mivel tette színesebbé az ottani életét?

– Megszerettem az amerikai zenét, a rockot, a jazzt, leginkább pedig a countryt, s amennyire az időm engedte, világhírű könnyűzenészek koncertjeit néztem meg. Néha ellátogattam a magyar emigránsok rendezvényeire, a nevezetes helyi kosárlabdacsapat, a New York Knicks, valamint a híres jégkorongegyüttes, a New York Rangers mérkőzéseire. S mivel szinte minden utcasarkon található valamilyen nemzeti étterem, többüket is felkerestem, a magyaroktól a malájokig. Az előbbiekben az ételek teljesen megegyeznek a hazaiakkal, de hasonló ízek jellemzik a sok fűszert használó török konyhát is. Emellett kiváló orosz éttermek működnek, a kínaiakban, a vietnamiakban pedig olyan „tengeri herkentyűket” is fogyasztottam, amilyenekről itthon nem is hallottam, de igen finomak. Kiváltképp megkedveltem a polipokat, nagyon jó ízűek például a tapadókorongjaik.

Több látványosság teszi változatosabbá a város életét, például az ír származásúak Szent Patrik-napi színes, ünnepi felvonulása, melyek között akadt, amelyiket én is végignéztem, de más országokból érkezett bevándorlók leszármazottai is tartanak nemzeti napokat.

– Több ezer kilométerre a szülőföldjétől volt valamilyen rálátása az itteni történésekre?

– A New York-i magyarság újságja, az Új Magyar Szó mellett – az internet révén – kárpátaljai lapokat is olvastam, köztük a Kárpátalját, így nyomon követtem az otthoni eseményeket.

– Milyen távlati tervei vannak?

– Idén ősszel visszautazom az Egyesült Államokba, külkereskedelmi céget alapítok, s mivel sem a szülőföldemmel, sem Amerikával nem akarom megszakítani a kapcsolataimat, úgy tervezem, hogy kétlaki emberként fogok ingázni New York és Nagyszőlős között, hosszabb-rövidebb időt töltve mindkét helyen.

Lajos Mihály

Kárpátalja