A holdfogyatkozás mentette meg Kolumbuszt február 29-én
Halála előtt pár esztendővel egy kis arany reményében Kolumbusz Kristóf negyedszerre is elutazott az Újvilágba, ahol is Jamaicában csaknem egy egész évet töltött el, leginkább a kalandozástól megviselt karavellái javításával és az utánpótlásra való várakozással.
Ha a hajós nem ismeri olyan jól az asztronómiát, könnyen lehet, hogy erről az útról sohasem tért volna vissza.
Kolumbusz Kristóf és legénysége 1502-ben hajózott ki a spanyolországi Cádiz kikötőjéből, s negyedszerre is nekivágott az óceánnak az Újvilág felé. Két karavellájával hosszabb kalandozások után a következő év június 30-án ért partot Jamaicában, ahol az immár halaszthatatlan javítások idejére, hosszabb időt szándékozott eltölteni. Az európaiak hamar barátságot kötöttek az őslakókkal, akik igen érdeklődők és szolgálatkészek voltak. Olyannyira, hogy Kolumbuszt és legénységét fél éven át ellátták élelemmel.
A hátramaradt feljegyzések azonban arról tanúskodnak, hogy ez az időszak nem volt felhőtlen a tengerészek életében. E meglehetősen durva és fegyelmezetlen emberek egyre nehezebben viselték a hosszúra nyúlt várakozást, és többször is eljutottak a zendülés határára. Az őslakosokkal való viszonyuk is egyre feszültebbé vált, mert már nem elégedtek meg az önként juttatott javakkal, hanem ellopták vagy erőszakkal elragadták, ami megtetszett nekik. Az ellenségeskedés odáig fajult, hogy bennszülöttek beszüntették az ellátásukat, s a hajók népe elkezdett éhezni.
Ekkor Kolumbusz elkeseredett, de igen hatásos lépésre szánta rá magát. Két felbecsülhetetlen értékű navigációs és csillagászati könyve volt kéznél. Az egyik az Abraham Zacuto által összeállított öröknaptár, amely több mint 300 oldalnyi csillagászati táblázatot tartalmazott. Többek között Vasco da Gama portugál hajós feljegyzései és észrevételei is helyet kaptak benne, aki Afrika megkerülésével jutott el Indiába. A másik kötet úgynevezett efemeridákat, azaz az égitestek várható mozgását leíró táblázatokat tartalmazott. Ezek összeállítója a híres német matematikus és csillagász Johannes Müller, latin nevén Regiomontanus volt.
Mivel Kolumbusz egy korábbi útja során már átélt egy holdfogyatkozást, tudta, tökéletes eszköz van a kezében, hogy ráijesszen a bennszülöttekre. Abban azonban nem lehetett biztos, hogy a nürnbergi számítások hogyan érvényesülnek majd az Antillákon. Csak remélhette, hogy a március 1-ére prognosztizált égi esemény a térségből február 29-én este jól megfigyelhető lesz.
Előző nap találkozót kért a helyi törzsi vezetőtől, a cacique-tól, s megmondta neki, hogy a mindenható Istennek nem tetszik, ahogy az őslakosok Kolumbusszal és embereivel bánnak. Emiatt nyilvánvaló jelet fog küldeni, a növekvő Holdat vörösre festi, majd eltűnteti lángoló haragjában. A holdfogyatkozás és a Hold vörösre változása szerencséjükre menetrendszerűen be is következett, s a bennszülöttek végtelenül megrettentek. William Least Heat-Moon „Kolumbusz Amerikában” című könyvében a felfedező Ferdinánd nevű fiát idézi az esetről: „hangos siránkozással futva jöttek minden irányból a hajókhoz ellátmánnyal megterhelve, és kérlelték a tengernagyot, járjon közben az Istennél a nevükben, hogy ne töltse rajtuk a haragját…”
A csel bevált. Kolumbusz a holdfogyatkozás beteljesedése előtt kevéssel bejelentette, hogy az mindenható megbocsátott, amit hamarosan tapasztalhattak is, hiszen az égitest lassacskán ismét láthatóvá vált. Hogy aztán az ellátmányokat még meddig kapták meg rendszeresen, arról nem szólnak a feljegyzések, de az expedíció baj nélkül tért vissza. Igaz, a remélt mesés aranykincsből Jamaicában semmit sem találtak.
forrás:hvg.hu