A műtrágyázás Európa-szerte veszélyezteti a vadon élő növényeket

Az ember által alakított környezetben, a kultúrtájban egyre ritkábbak a vadon élő növények: ennek a mezőgazdaság intenzifikációja, mindenekelőtt a túlzásba vitt tápanyag-utánpótlás az oka – derítették ki kutatók 29 európai ország adatai alapján.

Németország, Ausztria és Svájc agrártájain a legszembetűnőbb a vadon élő növények eltűnése. Jonathan Storkey, az angliai Rothamstedi Kutatóintézet agrobotanikusa megkérte európai kollégáit, hogy szolgáltassanak neki országuk mezőgazdasági területeiről növényfajlistát, becsüljék meg az egyes fajok gyakoriságát, illetve veszélyeztetettségét. Az így nyert adatsort összevetette az egyes országok veszélyeztetett fajait felsoroló vörös könyv listáival, és szembeállította a mezőgazdasági művelés intenzitásával.

A statisztikai elemzésből nemcsak az derült ki, hogy a veszélyeztetett fajok száma a mezőgazdaság intenzitásával nő, hanem annak okai is megmutatkoztak. A legfőbb bűnös a vegyszerezés, ezen belül is leginkább a műtrágyázás, csak azt követi a gyomirtók bevetése – fejtette ki Storkey a Proceedings of the Royal Society B című folyóiratban a Die Welt internetes kiadásának ismertetése szerint (www.welt.de).

További ok még a kishozamú földek művelésből való kivonása – és például beépítése -, hiszen pont ezeken a kevésbé termékeny földeken sok vadnövény nő. Ezen kívül a különböző művi beavatkozások, mint például a vízelvezetés, sem kedveznek nekik. Általános szabály, hogy minél nagyobb az átlagos terméshozam, annál több növényfaj veszélyeztetett a kultúrtájban.

Az adatok első ízben mutatnak rá széles körűen az agrárterületek vadon élő növényeinek veszélyeztetettségére. Annak érdekében, hogy meg lehessen előzni a fajok gyors kipusztulását, védelmi intézkedések sürgős kidolgozására van szükség.

Forrás:informed.hu