Elnémult a világ egyik legnagyobb rádióteleszkópja

Nem sikerült a szakembereknek helyreállítani hétfő késő estig a kapcsolatot a Szpektr-R (Radioasztron) űrteleszkóppal, amely csütörtök óta nem válaszol a földi irányító központ utasításaira – közölte Alekszandr Blosenko, a Roszkoszmosz tudományos vezérigazgatója. Az igazgató elmondta, szerdán újra próbálkoznak a kapcsolatteremtéssel.

Az orosz űrügynökség korábban közölte, hogy egy amerikai földi rádiólokációs állomás észlelte a gigantikus orosz űrteleszkóp jeleit. A Roszkoszmosz szerint ez azt jelenti, hogy a teleszkóp fedélzeti rendszerei autonóm módban működnek.

A Szpektr-R-t 2011-ben állították földkörüli pályára, hogy a feketelyukakat, neutroncsillagokat és a föld mágneses mezejét tanulmányozza. Ez a világ egyik legnagyobb rádióteleszkópja 10 méter hosszú antennájával és széles körű földi megfigyelő állomásaival.

Az orosz Hubble-nak is nevezett űrteleszkópnak a tervek szerint csak 2014-ig kellett volna működnie, de meghosszabbították üzemidejét.

Jurij Kovaljov, a projekt vezetője az AFP francai hírügynökséggel közölte: nem temeti a teleszkópot, biztos abban, hogy még működik. „Ez olyan, mintha egy beteg emberről kérnének véleményt, akinek életéért küzdenek az orvosok” – írta a francia hírügynökségnek az orosz fizikus.

A Szpektr-R irányításának elvesztése újabb kudarc a orosz űripar számára, amely az elmúlt években űrhajót, műholdakat veszített el, és amelynek Szojuz FG hordozórakétája fellövéskor – űrhajósokkal a fedélzetén – balesetet szenvedett és kényszerleszállást hajtott végre.

Oroszország azt tervezi, hogy idén Szpektr-RG elnevezéssel egy újabb űrteleszkópot állít földkörüli pályára, hogy az elkészítse az univerzum teljes térképét.