Új funkcióval jelentkezik a Facebook és az Instagram

Az új funkció az Instagram- és a Facebook-oldalakon ösztönözné arra a tinédzsereket, hogy tartsanak szünetet. A Facebook próbálja megóvni hírnevét Frances Haugen vallomása óta, amely szerint a rendszer algoritmusai romboló hatásúak, a gyerekeket káros anyagokhoz vezetik.

CNN jelentése szerint Nick Clegg, a Facebook globális ügyekért felelős alelnöke azt ígérte, hogy az Instagram bevezet egy úgynevezett „tarts szünetet” funkciót, amely arra ösztönözné a fiatalokat, hogy egy kis időre hagyják abba a közösségi hálózat használatát.

A funkció elkészültére az alelnök nem mondott pontos időpontot, de az új lehetőség egyértelműen a függőség és egyéb egészségtelen viselkedési formák kialakulásának visszaszorítását célozza meg.

Nick Clegg hozzátette azt is, hogy a Facebook távol tartaná a tizenéveseket az alkalmazásban megtalálható olyan anyagoktól, amelyek „nem feltétlenül járulnak hozzá a jólétükhöz”. Javaslatában kiemelte, hogy a közösségi oldal algoritmusait „felelősségre kell vonni”, szükség esetén szabályozással is, hogy a jó szándék ténylegesen megvalósítható legyen.

Frances Haugen korábbi aggályait is megoldhatja az új módszer. Korábbi állításai szerint a Facebook tisztában van azzal, hogy algoritmusai romboló hatásúak, a gyerekeket káros anyagokhoz vezetik, a gyűlöletbeszédnek pedig csak töredékét távolítják el.

Frances Haugen elmondta, hogy az oldal aggasztó kutatási eredményeket rejtegetett a közösségi oldalak tinédzser lányok mentális egészségére gyakorolt negatív hatásairól.

„Az volt a benyomásom, hogy ha a profit és a felhasználók védelme között érdekellentét merült fel, a Facebook többször is a profitot választotta” – mondta Frances Haugen az amerikai szenátus előtt tartott meghallgatásán.

A szünetek a jövőben valóban csökkenthetik a káros tartalmaknak való kitettséget, de a kérdéses tartalmakat nem távolítják el. Nick Clegg kiemelte, hogy bizonyos korlátozásokat szeretne használni, de csak azokat, amelyeket megfelelőnek talál.

Mint ismert nemrég világszerte leállt a Facebook és az Instagram, valamint a Messenger és a WhatsApp üzenetküldő szolgáltatások. Mindez a hatalmas presztízsveszteségen túl komoly anyagi veszteséget is okozott.

Forrás hirado.hu