Így hat az internetezés az idegrendszerre

Nemcsak az agyi struktúrákat képes átalakítani, hanem a droghoz hasonló függőséget is kialakíthat bennünk az internethasználat – derül ki a Nemzeti Agykutatási Program keretében elvégzett vizsgálatokból. Janszky József neurológus professzor szerint az internet hasonló a táplálkozáshoz: élni nem lehet nélküle, viszont a „túlevés” súlyos problémákhoz vezet.

Ki gondolta volna egy évszázaddal ezelőtt, hogy teljesen hétköznapi dolognak számít majd az, ha valaki óránként több mint száz kilométer per órás sebességgel száguld, és közben nemcsak a környezetét figyeli, hanem a navigációt is, továbbá hallgatja a rádiót vagy éppen kihangosító segítségével telefonon beszél. Annak idején feltehetően a tudományos-fantasztikus kategóriába tartozott volna a technológia és az emberi képességek ilyen szintű együttműködése.

A példát Janszky József neurológus professzor említette a Heteknek nyilatkozva. A Pécsi Tudományegyetem ÁOK Intézeti Klinikai Neurofiziológiai és Epileptológiai Tanszékének vezetője mindezzel arra igyekezett rámutatni, hogy a technológiai fejlődés minden korban befolyásolta nemcsak az emberi szokásokat, hanem az agyműködést is: az emberiség megtanult írni, számolni, eszközöket használni – olyan képességeket megszerezni, amelyek az agyban nem „alapértelmezett beállítások”.

A professzor szerint nem meglepő tehát, hogy az internet szintén jelentősen megváltoztatja agyunk működését, bár az nem egyértelmű, hogy ezeknek a változásoknak a szaldója pozitív vagy negatív lesz-e. A világháló például erősíti a képességünket, hogy több mindenre egyszerre tudjunk figyelni – bár ezt többnyire felszínesen tesszük –, miközben egyre kevésbé lesz szükségünk a kézírásra vagy a térbeli tájékozódó képességünkre. Nem vagyunk rászorulva annyira agyunk tartós memóriájára sem, hiszen bármit másodpercek alatt „kiguglizhatunk”, ez azonban csökkentheti a kreativitásunkat, ugyanis ennek egyik alapja az, hogy a tartós emléknyomok, illetve a valós időben észlelt, „munkamemóriában” lévő információk között asszociációkat találunk.

A változások – hangsúlyozza a professzor – nemcsak szokásbeliek, hanem maga az agy is átalakul. Ez azért lehetséges, mert az emberi agy nem egy olyan számítógép, amelybe betápláljuk az információkat és kijön az eredmény, hanem olyan szerkezet, amely menet közben változtatni tudja a saját hardverét: ezt nevezik az agy képlékenységének vagy neuroplaszticitásnak (a témáról lásd: A sekélyesek kora – Hogyan formálja át az internet az agyunkat? Hetek, 2015. március 20). A biciklizést éppen azért nem felejtjük el, mert a tanulás során az agy szerkezete is átalakul.

Agynövesztő zsonglőrök

Ezzel magyarázható az is, hogy amikor valakinek sérül a bal agyféltekéje, az ott található beszédközpontok a jobb oldalon jelennek meg. Sőt, ez akkor is megtörténik, ha valaki jobbkezesként kénytelen hosszabb ideig csak a bal kezét használni: a kézmozgásért felelős bal oldali agyterületekkel együtt a beszédközpontok is „átköltöznek” jobbra.

Agyunk elképesztő képlékenységét bizonyította az a kísérlet is, amelyben a résztvevők egyik csoportját megtanították zsonglőrködni: az MR-vizsgálatok kimutatták, hogy a gyors szemkövető mozgásért felelős agyterület esetükben néhány hónap alatt három százalékkal nőtt a kontrollcsoportéhoz képest. Amikor abbahagyták az aktív zsonglőrködést, ez a terület visszafejlődött, de nem teljesen.

A neuroplaszticitás nem csak a tudatos tanulásnál működik; automatikusan rögzül az agyunkban például, hogy mi az, ami kellemes a számunkra. Az agy jutalmazó rendszere egy dopamin nevű közvetítő vegyülettel van feltöltve, amely kellemes inger esetén felszabadulva pozitív élményt vált ki. Janszky József kiemelte: ez szoros összefüggésben van a függőségek kialakulásával, a drogok ugyanis a külső érzékeléstől függetlenül dopamint szabadítanak fel, gyakorlatilag meghekkelve az agy jutalmazó rendszerét.

Ugyanakkor nemcsak drogok alakíthatnak ki agyi elváltozást és függőséget, hanem egyes szokások, viselkedések is. Ezt igazolja az a kísérlet, amelyben egy kísérlet során egy majmot megtanítottak arra, hogy fényvillanás után jutalmat kap: egy idő után már pusztán a fényvillanás hatására megemelkedett a dopaminszintje. Az is érdekes, hogy amikor a jutalom nem automatikusan, hanem véletlenszerűen követte a fényvillanást, ez a növekedés, vagyis maga a jutalomérzet jóval nagyobb lett. (Éppen úgy, mint egy szerencsejáték-függő esetében.) A viselkedési függőségek tehát a drogokhoz hasonlóan „meghekkelik” az agyat, éppen ezért nehéz tőlük megszabadulni (lásd: szex-, illetve pornófüggőség vagy akár testedzésfüggőség).

Janszky József és munkatársai kutatásaik során éppen azt vizsgálták, hogy az agy bizonyos részei mennyire változnak meg a kóros internethasználat eredményeként. Több mint száz egyetemistát „szűrtek meg” egy kérdőíves felmérés segítségével, akiknek mintegy 10 százaléka bizonyult függőnek a világhálótól. Az MR-vizsgálatok során kiderült: az ő esetükben az agy jutalmazó központjának térfogata megnőtt, a tudatos kontrollért felelős területé pedig lecsökkent – vagyis beigazolódott, hogy az internetfüggőség a drogfüggőséghez hasonlóan konkrét változásokat okoz az agy szerkezetében. A kutatás következő fázisában mintegy 600 fős mintán vizsgálják majd az internetfüggőknél tapasztalt változásokat, összehasonlítva a nikotinfüggőknél tapasztalt jelenségekkel.

Magát az internetfüggőség kifejezést egyébként 1995-ben Ivan Goldberg professzor használta először – viccből. Megunta ugyanis, hogy minden furcsa emberi viselkedést egy betegséggel azonosítanak. Csakhogy már az internet korai időszakában kiderült, hogy mindez nem vicc: a tudós négyszáz e-mailt kapott, amelyekben emberek jelezték, hogy rájuk illik ez a diagnózis.

Hogy az internethasználók közül mennyien függők, azt nehéz megmondani, de Janszky József szerint az egyértelműnek tűnik, hogy a legveszélyeztetettebb korosztályt a tinédzserek és a fiatal felnőttek jelentik: a fiúkat leginkább a játékok „szippantják be”, a lányokat pedig a közösségi oldalak. A professzor hangsúlyozta, a fokozott internethasználat még nem jelent függőséget. Gyanakodni akkor érdemes, ha az illető rosszul érzi magát, amikor nincs online, a mindennapjaira negatív hatással van az internetezés, amit nehezen tud abbahagyni, és amikor környezete mindezt szóvá teszi, igyekszik letagadni a problémáját.

Janszky József hozzátette: a megoldás nem a teljes megvonás. Nemcsak azért, mert ma már nehéz a világhálón „kívül” élni, hanem azért is, mert ez a fajta függőség nem a drogozáshoz, inkább a túlevéshez hasonló. Ahogyan utóbbinál sem a teljes absztinencia a megoldás, hanem például a kalóriabevitel korlátozása, úgy az internet esetén is alkalmazható a „digitális diéta”.
A felhasználók helyzetét nehezíti, hogy miután a digitális termékek piacán is öldöklő verseny zajlik, csak azok a programok, közösségi oldalak maradnak versenyben, amelyek „addiktívak” – vannak számítógépes játékok, amelyeket eleve ezzel a jelzővel reklámoznak.

Ez nem feltétlenül orvosi értelemben vett függőséget jelent, hanem azt, hogy az alkalmazás használata ugyanúgy az életünk részévé válik, mint a reggeli kávé vagy a fogmosás.

A diétát a professzor szerint segíthetik az olyan alkalmazások, amelyek automatikusan korlátozzák az internet-hozzáférést, vagy akár a wifi router áramellátását, és persze stratégiai jelentőségű a szülők, illetve a család szerepe a függőség megtörésében – sőt, előfordulhat, hogy pszichiáter szakembert is érdemes bevonni a problémamegoldásba.

Az amerikai okostelefon-tulajdonosok saját bevallásuk szerint napi 34 alkalommal néznek rá a mobiljukra, ám szakértők szerint ez a szám inkább 150 körül mozog – írja Nir Eyal, a szokásokat átformáló digitális termékekről szóló Hooked (Horogra akadva) című könyv szerzője. Az általa idézett másik tanulmány szerint az okostelefonnal rendel­kezők 79 százalékának a reggeli ébredés után 15 percen belül az az egyik első dolga, hogy „csekkolják” a készüléküket, a megkérdezettek egyharmada pedig inkább a szexet adná fel, semmint megválna okostelefonjától.

A szerző az úgynevezett Hook Modellel magyarázza, hogy bizonyos eszközök vagy alkalmazások miért tudják „rabul ejteni” a felhasználókat. Az első lépcső az úgynevezett trigger vagy kiváltó ok: el kell érni, hogy a felhasználó találkozzon a szolgáltatással. Ez megvalósulhat egy linken, internetes reklámon vagy akár Facebook-poszton keresztül, amelyben mondjuk egy bennünket érdeklő fotó vagy videó van. A következő a lépcső az action, vagyis a felhasználó rákattint a fotóra, és máris érkezik a változó jutalom (variable reward), vagyis az érdeklő­dési körünknek megfelelő, de előre nem ismert tartalom. Erre reagálva mi is befektetünk a rendszerbe (investment), ha mást nem, időt vagy egy-két lájkot, hozzászólást, de akár vásárolhatunk is „hirtelen felindulásból”. Ennek nyomán a termékhez egy pozitív élmény társul, ami hozzájárul ahhoz, hogy legközelebb már ne külső, hanem belső trigger húzzon be bennünket az alkalmazásba: ha például magányosnak érezzük magunkat, egyértelmű lesz, hogy fellépünk a Facebookra, ha pedig bizonytalanok, akkor segítségül hívjuk a Google-t.