Könyvbemutató dr. Soós Kálmán születésének hatvanadik évfordulója alkalmából

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola 2022. június 14-én méltatta első rektora, dr. Soós Kálmán születésének 60. évfordulóját. Ez alkalomból a Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpont a Történelem- és Társadalomtudományi Tanszékkel együttműködve könyvbemutatót szervezett, melynek során dr. Soós Kálmán kandidátusi értekezése alapján szerkesztett Belpolitikai harc a Magyar Királyságban a XVII. század 60-as éveiben (Az 1664–1670. évi főnemesi összeesküvés) című kötetet ismertették.

Az online felületen tartott rendezvényt dr. Molnár D. Erzsébet, a kutatóközpont vezetője nyitotta meg. Dr. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke beszédében örömét fejezte ki, hogy dr. Soós Kálmán Moszkvában írott kézirata magyar nyelven napvilágot látott. Kiemelte, hogy az egykori rektor életműve példaként szolgálhat a kárpátaljai magyarság számára.

Prof. dr. Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora méltatta az egykori rektor kárpátaljai magyarságért tett érdemeit. Kiemelte, hogy minden olyan jelentős esemény meghatározó szereplője volt, ami a kárpátaljai magyarság javát és megmaradását szolgálta. Kiemelte, hogy tudósként, politikusként, tanárként és kutatóként is mindig megtette, amit az aktuális helyzetben meg lehetett tenni.

Dr. Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnöke köszöntőbeszédében hangsúlyozta, hogy a szerző történészi érdeklődése mindig az igazság feltárására irányult. Ennek tükrében írta meg kandidátus értekezését, ami most a Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpont, valamint a Történelem- és Társadalomtudományi Tanszék munkatársainak segítségével magyarul is olvasható. Tapasztalatait mindig igyekezett átadni tanítványainak, akik napjainkban is méltón éltetik szellemiségét.

Dr. Bocskor Andrea európai parlamenti képviselő, a Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpont egykori vezetője videoüzenetben köszöntötte a konferencia résztvevőit. Beszédében kihangsúlyozta, hogy Soós Kálmán nem csupán a tudományos pályán indította el, hanem mentoraként a közéletben is iránymutatást adott tanítványai számára. Tanítványai neki köszönhetik elhivatottságukat a múlt megismerése és szülőföldjük iránt.

A kötet egyik ismertetője Barta János, a Debreceni Egyetem professzor emeritusa szintén örömét fejezte ki, hogy Soós Kálmán tekintélyes szakmunkája könyv formájában látott napvilágot. Dicsérő szavakkal illette a kötet fordításában és szerkesztésében közreműködő beregszászi kollégákat, akik méltó emléket állítottak az egykori rektornak és kollégának. Elmondása alapján Soós Kálmán munkájának egyik fő érdemét a magyar történetírásban szokatlan, merész szemlélete adja, így megjelentetése már ezért is aktuális.

A kötet második bemutatója dr. Tamás Edit, a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeumának főigazgatója Soós Kálmán munkásságát követendő példaként említette a jelenlegi történész nemzedék számára. A főigazgató asszony szerint megrendítő egy olyan kolléga munkáját olvasni, akivel egykor közös kötetekben publikáltak.

Dr. Csatáry György, a beregszászi főiskola Történelem- és Társadalomtudományi Tanszékének vezetője ismertette a kötet megszületésének körülményeit, illetve a szerkesztői munka során adódó nehézségeket. Hangsúlyozta, hogy Soós Kálmán egy olyan munkát tett le az asztalra közel harminc évvel ezelőtt, amely napjainkban is értéket hordoz.

Dr. Molnár D. Erzsébet a rendezvény végén köszönetet mondott a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vezetőinek, dr. Soós Katalinnak és a Magyar Tudományos Akadémia Domus kuratóriumának, hogy támogatták a kézirat megjelentetését. A kötet a Rákóczi-főiskola Örökségünk könyvtára című sorozatában jelent meg. Orosz nyelvről fordították a főiskola Történelem- és Társadalomtudományi tanszékének oktatói, dr. Kész Barnabás és dr. Braun László.

A rendezvényt követően az emlékezés koszorúit helyezték el az egykori rektor mellszobránál.

Pallay Katalin,

Kárpátalja.ma