Római kori szarkofágra bukkantak Izraelben

Az izraeli hatóságok római kori szarkofágot találtak egy építkezési helyszínen. A leletre még a múlt héten bukkantak rá az itt dolgozó munkások, akik állítólag igyekeztek elrejteni a hatóságok elől.

A becslések szerint 1800 éves, Askelónnál megtalált mészkőkoporsó Gabi Mazur nyugalmazott régész szerint egyedülálló.

Az Izraeli Régészeti Hatóság közleménye szerint a villákat építő munkások ahelyett, hogy értesítették volna a megfelelő hatóságokat, maguk igyekeztek feltárni a leletet egy traktorral, e művelettel a jelek szerint minden oldalát károsítva. Eztán állítólag megpróbálták fémlemezek és deszkalapok alá rejteni a szarkofágot, sőt, a beszámolók szerint még betonnal fel is öntötték a lelőhelyet, hogy ne derüljön fény az eltávolítására.

A feltételezett bűntett súlyos büntetést von magával. Egy ókori lelet bejelentésének elmulasztása, a lelőhely és tárgyi leleteinek károsítása akár ötévnyi börtönbüntetéssel sújtható a hatóság szerint.

A szóvivő hozzátette, nem tudják, hogy a munkások miért próbálták elrejteni a koporsót. Mindenesetre jogi lépéseket terveznek az érintettekkel szemben, ami valószínűleg késlelteti majd az építkezési projektet.

Mazor kifejtette, a szarkofágon látható dekorációk különösképpen említésre méltóak.„Mindegyik oldalát lenyűgözően szép díszítések ékesítik. Már jó néhány szarkofágot találtunk Izraelben, de szinte egyikük sem díszes, az a néhány, amelyet így készítettek el, általában koszorút és más virágos motívumokat vonultat fel, semmi mást” – magyarázta.

A szarkofág fedelén egy bal karjára támaszkodó férfi – nyilvánvalóan az elhunytat reprezentálja – képe látható, tunikát és rövid, hímzett inget visel, haja római stílusban göndörödik és nincs szakálla, ami fiatal emberre utal. A koporsón többek között bikafejek, mezítelen Cupidók, és a görög mitológia egyik félelmetes alakja, a tekergő kígyókat hordozó Medúza-fő látható, ami a római kori hiedelmek szerint megvédi az elhunytat.

Askelón akkoriban vegyes népességnek adott otthont, pogány rómaiak, zsidók, valamint szamaritánusok is éltek itt. Mazor szavai szerint a díszítések mindenesetre kevés kétséget hagynak a felől, hogy a szarkofág egy rómaié volt. Személyazonosságát nem tudni, de biztosra vehető, hogy tehetős családból származott.

A 2,5 méter hosszú két tonna súlyú koporsó fellelése az építkezési helyszínen azt sugallja, talán egy mauzóleum és további szarkofágok is rejtőzhetnek még itt.