Szenzációs leletre bukkantak egy kolostor romjainál

A több száz éves érméket az egyik szerzetes rejthette el, amikor támadás érte a kolostort.

Ötszáz éves aranyérmékre bukkantak egy németországi kolostor romjainál – számol be a Live Science. A himmelpforteni, 1253-ban alapított monostor egykor ágostonos remetéknek adott otthont, a rendház a 16. századig működött. A most megtalált négy pénzt egy barát rejthette el 1525-ben, amikor egy felkelés során parasztok támadtak a kolostorra.

Az aranyérmék nagy értéket képviseltek, a kisebb vagyont valószínűleg egy szerzetes rejtette el a komoly veszélyhelyzetben” – mondta Felix Biermann, a szász-anhalti műemlékvédelmi és régészeti állami hivatal projektvezető régésze.

Mint hozzátette, a történetnek nem lett jó vége, az érintettnek az érméket nem sikerült visszaszereznie – írja a National Geographic. 

Mint írják, a pénzek a Német-római Birodalom idején használt guldenek. Az egyiket Frankfurtban verték 1493 előtt, III. Frigyes császár uralkodása alatt; egy másik érme a Nürnberg melletti Schwabachból származik, és valamikor 1486 és 1495 között készült; két érmét pedig 1480 körül veretett a kölni érsekség Bonnban.

A pénzeken kívül a kutatók további leleteket is felfedeztek, köztük a kolostor könyvtárából származó sárgaréz könyvcsatokat, kerámiákat, állatcsontokat, egy lovassági sarkantyút és ólompecséteket, amelyeket a kereskedelemben használt szövetek bélyegzésére használtak. A tárgyak betekintést nyújtanak a monostor kereskedelmébe és jólétébe.

Forrás: hirado.hu

Nyitókép: livescience.com