Széthulló holdja alkothat új gyűrűt a Mars köré

Néhány millió éven belül széthullhat és gyűrűt képezhet a Mars körül egyik holdja.

Benjamin Black és Tushar Mittal, a berkeleyi Kaliforniai Egyetem kutatói a Nature Geoscience című szaklapban mutatták be kutatási eredményeiket. A szakértők szerint a Phobosz hold 20-40 millió éven belül olyan közel kerül a bolygóhoz, hogy széthullik, a törmelék várhatóan gyűrűvé áll össze, amely legalább egymillió, de akár százmillió évig is fennmaradhat.

A Marsnak két kis holdja van, a Phobosz és a Deimosz, amelyek viszonylag közel keringenek hozzá. Mindkettő szabálytalan formájú, átmérőjük kevesebb mint 30 kilométer. A nagyobbik, a Phobosz csupán hatezer kilométeres távolságban kering a Mars körül és enyhén spirál alakú pályáján folyamatosan közelít hozzá. Összehasonlításképpen: a Föld Holdjának átmérője 3500 kilométer és 400 ezer kilométer távolságban kering a bolygó körül.

A Phobosz spirális pályája miatt vagy nekiütközik a Marsnak, vagy közelében az árapályerők hatására még keringési pályáján széthullik. Hogy melyik sors vár rá, az összetételétől függ. A kutatók a megfigyelési adatok és geotechnikai modellek alapján következtettek szilárdságára.

A mérések szerint a kísérő hold nem elég stabil, ezért várhatóan 20-40 millió éven belül széthullik, amikor olyan közel kerül a Marshoz, hogy annak gravitációs ereje a hold hozzá közelebb lévő részén lényegesen erősebb hatással lesz, mint a kissé távolabb lévő oldalán. Ezt a különbséget a Phobosz nem állja ki és széthullik.

Így semmisülhettek meg Naprendszerünkben a bolygók befelé vándorló holdjai is a régi időkben – írják a szakértők.