Tehetség határok nélkül: kárpátaljai fellépők a Nemzeti Színházban

Tehetség határok nélkül címmel rendeztek gálaműsort pénteken a Nemzeti Színházban; a nemzeti összetartozás napjához kapcsolódó esemény programjában határon túlról érkező, hátrányos helyzetű, tehetséges fiatalok produkciói is helyet kaptak.

A rendezvényen a gyermekvédelmi szakellátásban, gyermekotthonokban vagy nevelőszülői ellátásban nevelkedő 7-24 éves gyermekek és fiatal felnőttek kaptak lehetőséget arra, hogy megmutathassák tudásukat különböző előadóművészi kategóriákban.

Mint az eseményen elhangzott, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság és a Nemzeti Színház közötti tehetséggondozó együttműködés célja, hogy a gyerekeket ösztönözzék az önkifejezés fejlesztésére, segítséget nyújtsanak céljaik eléréséhez. A szervezők célja a társadalmi esélyegyenlőség és a tolerancia erősítése, továbbá az is, hogy a gálára való felkészülés a fiatalok életpályáját előkészítő folyamatos tehetségfejlesztő munka legyen, a fellépés pedig emlékezetes pillanat.

Fülöp Attila, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára köszöntő beszédében kiemelte: ezúttal sok csillogó tehetség, bátor, magában tehetséget érző fiatal léphet fel a Nemzeti Színházban.

Mindaz, ami a színpadon megjelenik, azokat is tükrözi, akik vigyáznak rájuk, segítik, nevelik őket, akik megpróbálják az életüket jobbá, szebbé varázsolni – tette hozzá.

Elmondta: Magyarországon ma a gyermekvédelmi ellátásban mintegy 23,5 ezer gyermek, köztük 21 ezer kiskorú nevelkedik, az ő életükért tesznek mindazok, akik a gyerekvédelemben dolgoznak. A rendezvény alkalmat ad arra, hogy köszönetet mondjunk azoknak, akik munkájukkal segítik a gyermekek tehetségének kibontakozását – fűzte hozzá.

Kiemelte, hogy az eseményre határon túli fellépők is meghívást kaptak, Kárpátaljáról is érkeztek vendégek.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója köszöntőjében elmondta, hogy harmadik alkalommal rendezik meg az eseményt, amely színházuk filozófiájának lényegéhez is kötődik. „Sokan vannak köztünk, akik nagyon messziről, nehéz közegből jönnek. Néha igazságot tesz az ég azzal, hogy tehetséget ad a nehéz induláshoz” – fogalmazott.

Köszönetet mondott a gyerekek segítőinek, kiemelve, hogy egyetlen tehetség, nehéz sorsú, kihívással élő ember sem tudna létezni támogatók, tanárok, nevelők nélkül.

Az idei, 2018-as gálára 16 magyarországi megyéből kaptak meghívást főképpen azok, az SZGYF fenntartásában működő intézmények növendékei, akik a Varázscsepp tehetségkutató verseny 3 fordulós rostája után a legjobbaknak bizonyultak. Öt különböző kategóriában készültek a fellépők: ének, tánc, hangszer, vers és próza, valamint egyéb előadóművészet.

A munkában az intézményeken, nevelőkön, felkészítő tanárokon és a Nemzeti Színház önkéntesen segítő művészein túl idén szerepet vállalt Maróthy Zoltán, a Kőbányai Zenei Stúdió zenetanára, valamint Sárközi Gyula, a Madách Tánciskola alapítója.