Szerdán kinevezik a Robert Fico vezette szlovák kormányt

Lecseréli a környezetvédelmi tárca élére javasolt jelöltjét, és az eredetileg tervezett Rudolf Huliak helyett Tomás Tarabát jelöli a posztra a kormányalakítással megbízott szlovák hárompárti kormánykoalíció legkisebb pártja, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) – jelentették be a párt képviselői pozsonyi sajtótájékoztatójukon kedden. Zuzana Caputová, szlovák államfő ezt követően bejelentette: szerdán kinevezi az új kormányt.

Az SNS a döntést a leendő kormány stabilitásának szükségességével, valamint azzal indokolta, hogy azt szeretnék: a leendő kabinetet minél hamarabb kinevezzék.

A jelöltcsere bejelentését követően az államfői iroda sajtóosztálya közleményben tudatta:

Zuzana Caputová kedden délután fogadja Ódor Lajos ügyvezető miniszterelnök távozó kabinetjének tagjait, szerdán délután pedig – a parlament alakuló ülését követően – kinevezi az új kormányt Robert Fico vezetésével.

A környezetvédelmi tárca leendő vezetőjének személyét érintő jelöltcsere előzménye, hogy a múlt héten a szlovák államfő bejelentette: nem hajlandó kinevezni a környezetvédelmi tárca élére Rudolf Huliakot, mivel szerinte nem tudná biztosítani a szaktárca „rendes működését”.

Zuzana Caputová ezzel kapcsolatban annak a véleményének adott hangot, hogy a szaktárcát nem vezetheti és képviselheti olyan jelölt, aki nem ismer el a klímaváltozással kapcsolatos „tudományos konszenzust”, és azt állítja, hogy a valóságban klímaválság nincs is. Az államfő Huliak kinevezésének megtagadásáról tett bejelentését korábban és most is bírálta az SNS, illetve Fico is.

Zuzana Caputová döntésével kapcsolatban arra mutattak rá:

a szlovák alaptörvény nem teszi lehetővé, hogy az államfő beleszóljon a kabinet személyi összetételébe, hanem a leendő kormánytagok kinevezését írja elő számára.

Rudolf Huliak, az SNS eredeti miniszterjelöltje kedden bejelentette: abban egyeztek meg, hogy a változtatást követően pártja őt a mezőgazdaságért és környezetvédelemért felelős parlamenti bizottság elnökének jelöli majd.

Forrás: hirado.hu

Nyitókép forrása: VLADIMIR SIMICEK/AFP