Lipavsky: a nemzetközi politikában folytatni kell Ukrajna támogatását

Szlovákia álláspontja az Ukrajna elleni orosz agresszióval kapcsolatban az új kormány hivatalba lépésével sem változik – jelentette ki Miroslav Wlachovsky szlovák külügyminiszter pénteken Prágában, miután találkozott Jan Lipavsky cseh külügyminiszterrel.

Továbbra is segítséget nyújtunk Ukrajnának, igazságos békét akarunk” – mondta a tárgyalások utáni sajtótájékoztatón Wlachovsky újságíróknak.

Szüntelenül azt hangsúlyozom, hogy a nemzetközi politikában folytatni kell Ukrajna támogatását” – tette hozzá Lipavsky.

Mindkét miniszter elmondta, hogy a kétoldalú kapcsolatok témái mellett foglalkoztak a közép-európai együttműködéssel, az orosz-ukrán háború fejleményeivel, az időszerű biztonságpolitikai témákkal és a szándékosan félrevezető információkkal is.

A hét elején kinevezett szlovák szakértői kormány külügyminisztere néhány órás bemutatkozó látogatást tett Prágában. Lipavsky nagyra értékelte, hogy új szlovák kollégájának első külföldi útja Csehországba vezetett. „Kétoldalú kapcsolataink egyediek a világon. Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ez így is maradjon” – szögezte le a cseh miniszter.

A sajtótájékoztatón megerősítették, hogy a cseh és a szlovák kormányfő, Petr Fiala és Ódor Lajos a jövő héten Pozsonyban, a Globsec biztonságpolitikai konferencia keretében kétoldalú találkozót tart.

Forrás: MTI

Nyitókép: hirado.hu