90 éve hunyt el Apponyi Albert

Kilencven éve, 1933. február 7-én hunyt el Apponyi Albert gróf, a dualizmus és Horthy-kor jelentős politikusa.

1846. május 29-én született Bécsben Aulikus – a bécsi udvart támogató – arisztokrata családból származott, apja Apponyi György gróf, anyja Sztáray Júlia grófnő volt.

A bécsi és pesti egyetemen végzett jogot, 1868-70-ben tanulmányutat tett Nyugat-Európában. 1872-75-ben a Deák-párt képviselője volt Szentendrén, majd a konzervatív jobboldali ellenzék tagja.

1878-tól az Egyesült Ellenzék (Mérsékelt Ellenzék, 1892-től Nemzeti Párt) meghatározó alakja, majd vezére lett, 1881-től haláláig a jászberényi kerületet képviselte.

Az 1880-as évek végén feladva ókonzervatív nézeteit a kiegyezésben megfogalmazott nemzeti jogok érvényre juttatását vette programjába: a magyar vezényleti nyelvet, az agráriusok gazdasági követeléseit, a hitelek és védővámok kérdését, a közigazgatás államosítását.

1892-ben ő indította az állam és egyház elválasztását hozó egyházpolitikai harcokat, de a kötelező polgári házasságkötést már nem fogadta el.

1898-99-ben jelentős szerepe volt a Bánffy-kormány megbuktatásában, majd pártjával belépett a Szabadelvű Pártba, s 1901-től két évig a képviselőház elnöke volt. 1903-ban a katonai kérdésben tartott, házszabály-ellenes „zsebkendő-szavazás” után kilépett a kormánypártból, s újra alapította a Nemzeti Pártot.

1905-ben híveivel a Függetlenségi és 48-as Párthoz csatlakozott, a kormánypárt választási veresége után szemben állt a törvénytelenül kinevezett Fejérváry-kormánnyal.

1906-10 közt a Wekerle-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztereként ingyenes elemi oktatást vezetett be, felemelte a tanítók fizetését, de a nemzetiségi gyerekeknek a magyar nyelv elsajátítását írta elő négy év alatt (Lex Apponyi).

A Függetlenségi és 48-as Párt 1909-es kettéválásakor Kossuth Ferenc konzervatívabb szárnyához állt, Kossuth 1914-es halála után az újraegyesült párt elnöke lett. A világháború elején nemzeti összefogásra szólított fel, de 1916-tól már támadta a Tisza-kormányt, általános választójogot követelve. 1917-18-ban újra vallás és közoktatási miniszter lett, majd visszavonult, a kommün alatt a csehszlovákok megszállta eberhardi birtokán élt.

1919 végén a Huszár-kormány kinevezte a magyar küldöttség vezetőjévé a trianoni béketárgyalásokon. Három nyelven elmondott, szónoki teljesítményként kiemelkedő 1920. január 16-i beszéde történeti-jogi érvekkel s a bolsevizmus elleni harcra hivatkozva próbálta Magyarország integritását megvédeni. Mivel azonban a területi kérdést jóval előbb eldöntötték, még azt sem érte el, hogy az új határok mentén élő 3 millió magyar népszavazáson dönthessen, akar-e az utódállamok polgára lenni. 1920. február 15-én ő vette át Neuilly-ben a békediktátumot, ezután az egész küldöttség lemondott, a szerződést Benárd Ágost miniszter és Drasche-Lázár Alfréd követ írta alá.

A nemzetgyűlésben a pártonkívüli legitimista ellenzék egyik vezetője lett, de Bethlen István kormányfő 1921-ben ügyes taktikával háttérbe szorította az igen népszerű, királypárti Apponyit, aki ezután főleg külpolitikával foglalkozott. 1922-ben a nemzetgyűlés korelnöke volt, 1923-tól Magyarország fődelegátusa lett a Népszövetségben, revíziót és népszavazást követelt a vegyes lakosságú területeken.

1898-tól az MTA tiszteleti tagja, 1890-től a Kisfaludy Társaság tagja, 1920-tól a Szent István Akadémia elnöke volt. 1921-ben az aranygyapjas rend lovagja lett.

1933. február 7-én Genfben halt meg.

Apponyi az oktatásügyben az egységes magyar állameszmét képviselte, de mindenkit jogosultnak tartott „faji egyénisége” kifejtésére.

Fontos volt számára, hogy az európai kultúra értékei épüljenek be iskoláink műveltségi anyagába, az oktatás-politikát kapocsnak vélte, mely keletre közvetíti a nyugati civilizációt.

A parlamentben sokat szerepelt, a népiskolai törvény vitájában 25 alkalommal szólalt fel, de az egységes középiskola évtizedes ügyében keveset tett, a felsőfokú képzés terén csak részkérdésekkel foglalkozott. Kiváló szónok volt, beszédeit jogi szabatosság, kitűnő formaérzék, magas eszmeiség és fegyelmezett gondolkodás jellemezte, ám a gondolatok tetszetős megfogalmazása olykor politikai következetlenséget eredményezett.

Konzervativizmusát Eötvös Józsefi szabadelvűség színezte, annak vallási semlegessége nélkül, de szólt a felekezeti elfogultság ellen s a lelkiismereti szabadság mellett is. Bár a nemzet jövőjét a dinasztiához ragaszkodva, a Monarchián belül képzelte el, a királyi hatalom ellen a magyar állami jogfolytonosság őreként lépett fel.

Párizsi beszédében előre jelezte a trianoni döntés okozta későbbi bajokat. Bár magyar kultúrfölényről, a Kárpát medence egységéről szólt s Európa védőbástyájának mondta hazánkat, a megszállt területek helyzetére utalva óvott a balkáni zavarok terjedésétől. A győztesek szemére vetette a wilsoni önrendelkezési elv mellőzését, a magyarok számára a béketerv bevezetése esetére garanciákat követelt.

„Az ítéletet nem lehet kimondani oly nemzet felett, amely abban a pillanatban, amidőn a háború kitört, nem bírt teljes függetlenséggel és legfeljebb csak befolyást gyakorolhatott az Osztrák-Magyar Monarchia ügyeire, és amely nemzet ezt fel is használta arra, hogy helytelenítse azokat a lépéseket, amelyeknek a háborút elő kellett idézniök”

– hirdette.

Forrás: MTI

Nyitóképen: Apponyi Albert 1900-ban. Athenaeum R.T.