Az első komáromi csata
A Görgey Artúr vezette magyar honvédség 175 évvel ezelőtt, 1849. április 26-án a szabadságharc egyik legnagyobb diadalaként említhető komáromi csatában győzedelmeskedett.
Kossuth Lajos katonáinak 1849-es dicsőséges tavaszi hadjáratának elkpézelése szerint úgy kellett mozgatni a honvédalakulatokat, hogy a császáriak ne legyenek tisztában azzal, hol van a fősereg. A honvédség tavaszi támadásának azonban volt három előfeltétele: szilárdan kell tartani a Tisza vonalát, Erdélyt és a Délvidéket, hogy a hátországban semmilyen kellemetlen meglepetés ne történjen.
Ez megvalósulni látszott: márciusra Bem József néhány kisebb, szigetet képező terület híján Erdély javát uralta, a Délvidék úgy-ahogy elcsendesült, így Damjanich alakulatát ki lehetett onnan vonni, a tiszai átkelők pedig Szolnok városával egyetemben a magyarok kezében volt. Ráadásul március végére a szabadságharc legtehetségesebb hadvezére, Görgey Artúr lett a főparancsnok.
A hadjárat első részére érvényes haditerv lényege: a Gyöngyös–Hatvan térségében a császári főerők elé vonul a honvédség legerősebb alakulata, a mintegy 17 ezer katonával és 68 löveggel rendelkező hetedik hadtest azt a látszatot keltve, hogy ez a magyar fősereg.
Közben azonban a tényleges fősereg, a Klapka által vezetett első, az Aulich által vezetett második és a Damjanich által vezetett harmadik hadtest délről csöndesen megkerüli a császáriakat,
hogy aztán Gödöllő térségében a háta mögé érjen. A hetedik hadtest ekkor szemből, Damjanichék pedig hátulról támadva szétzúzzák a kétfejű sasos lobogók alatt masírozó császáriakat. Mivel a szemben álló felek nagyjából azonos erőkkel rendelkeztek, az átkaroló hadművelet sikerrel kecsegtetett.
A honvédek esélyeit növelte, hogy a császáriak főparancsnoka, Windischgrätz, sem a magyar hadak nagyságáról, sem pontos elhelyezkedéséről nem rendelkezett megbízható információkkal. Azt hitte, hogy a vele szemben álló hetedik hadtest a fősereg, ráadásul azt követően, hogy Beniczky Lajos honvéd ezredes Görgey parancsára néhány száz fős alakulatával Losoncnál szétverte a császáriak több mint ezerfős alakulatát, elfoglalta a várost, és egy pillanat alatt a Felvidék középső részét is, Windischgrätz északról is komoly erejű támadást várt. Emiatt Pest előterében egy nagyon hosszú, Váctól félkaréjban induló, több mint hatvan kilométeres arcvonal mentén állította fel csapatait.
Először Windischgrätz lépett. Április elsején Hatvannál megtámadta a főseregnek hitt hetedik hadtest előhadát, másnap azonban Poeltenberg Ernő a teljes hadtesttel támadásba lendült és elűzte a császáriakat.
Három nappal később a másik három magyar hadtest elérte Tápióbicskét, ahol véres csatában győzött. Windischgrätz ekkor már tudta, hogy két magyar hadoszloppal áll szemben, de azt továbbra sem tudta, hogy melyik a főerő, ráadásul az északi irányú támadástól is tartott. Úgy gondolta: ha a magyarok észak felől is megindulnak, akkor a császári csapatoknak a Dunántúl felé történő visszavonulási útvonalát veszélyeztetik, ha viszont délről támadnak, akkor a Pest irányába történő visszavonulást vághatják el.
Az április 6-án újabb magyar győzelmet hozó isaszegi csata nyomán Windischgrätz felismerte, hogy a honvédség főerői délről támadnak, ami alapján arra a következtetésre jutott, hogy Pest irányába kívánnak előre törni, csapatait tehát ennek megfelelően pozícionálta. Görgey azonban a csata után a pillanatnyi fronthelyzetből kiindulva egy új haditervvel állt elő, amelyben megint egy átkaroló manővert dolgozott ki.
Csakhogy ezúttal észak felé kívánt támadni, mégpedig úgy, hogy a fősereggel Vácon és Léván keresztül tör előre, Komárom irányába.
Pest előterében csak a második és a hetedik hadtestet hagyja. Ha a honvédek Komáromnál kiérnek a Dunához, a Pesten és Budán állomásozó Windischgrätz be van kerítve, ráadásul a magyarok előtt megnyílik az út Bécs felé is. Görgey terve azonban felettébb kockázatos volt, hiszen ha kiderül, hogy Pest előtt csak kisebb magyar csapatok maradtak, a császáriak azokat könnyedén elsöprik, és fordítva valósul meg a bekerítési manőver.
A harcok április 10-én újultak ki, mikor is Windischgrätz megtámadta a Pest előtt maradt magyar alakulatokat, a honvédség főerői ugyanakkor Vácnál legyőzték a császáriakat. Görgey újra győzött – csakhogy ezzel Windischgrätz előtt is világos lett, hogy a magyar főerő észak felé mozdult. Mindez azonban már nem segített rajta, mert
Ferenc József a sorozatos magyar győzelmek miatt április 12-én leváltotta.
Utóda, Ludwig von Welden lett, aki úgy gondolta, hogy Görgey Vácnál majd átkel a Dunán és Buda ellen vonul. A magyar hadvezér azonban a főerővel tovább haladt északi irányban, és a Nyitra folyóhoz közeledett. Itt vívta meg a két hadsereg a tavaszi hadjárat egyik legvéresebb csatáját. Nagysallónál ugyanis Ludwig von Wohlgemuth a császári negyedik hadtesttel megpróbálta a magyarok útját állni – sikertelenül.
A fényes diadal után a honvédek április 22-én észak felől áttörték a Komáromot 1848 decembere óta ostromló császári gyűrűt, a várba Damjanich és Klapka vezetésével bevonult az első és harmadik hadtest, a hetedik hadtest pedig Görgey utasítására az északi bányavárosok biztosítására indult. Miután a honvédek a Csallóköz irányából is felszámolták a császári ostromzárat, április 26-án átcsaptak a Duna jobb partjára – ezzel vette kezdetét az első komáromi csata, amelyet Görgey és Kossuth is a szabadságharc legfontosabb ütközetének nevezett.
A húszezernél nem sokkal több honvédből álló magyar haderő fényes győzelmet aratott a kétfejű sasos lobogó alatt küzdő harmincezres sereg felett. A diadal nyomán a császáriak Győr felé vonultak vissza, a magyarok előtt pedig megnyílt a Buda felé vezető út.
A komáromi győzelem emlékére írta Egressy Béni a Klapka-indulót, amit más néven Komáromi indulónak is nevezünk.
Forrás: hirado.hu
Kiemelt kép: Az I. komáromi csata Than Mór festményén (forrás: Wikipédia).