Budapest rendezheti a 2027-es úszó vb-t!

Magyarország tíz év elteltével rendezhet újra ilyen nagyszabású vizes eseményt.
Magyar idő szerint vasárnap délben a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA a jelenleg is zajló kvangdzsui vizes világbajnokságon bejelentette, hogy a nyolc év múlva esedékes világbajnokságot Budapesten rendezik. A 2025-ös vb-nek az oroszországi Kazany adhat otthont. Legutóbb két éve, 2017-ben volt nálunk úszó világbajnokság.

Korábban hét ország mutatott érdeklődést a torna iránt, végül azonban az amerikai Greensboro visszavonta jelentkezését. (Kína és Ukrajna ugyan jelentkezett, de rendező várost nem tudtak felmutatni.) Végül Belgrád, Kazany, Melbourne, és Budapest közül választották a magyar fővárost.

Budapest – amely tavalyelőtt Balatonfüreddel közösen rendezte meg a vizes sportágak csúcseseményét – Perth (1991, 1998), Róma (1994, 2009), Barcelona (2003, 2013), Fukuoka (2001, 2021) és Kazany (2015, 2025) után a hatodik olyan város lesz, amely két vb-nek is otthont ad.

A végső szavazást megelőző döntő prezentációt Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese, Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, Fürjes Balázs, a pályázat vezetője, Budapest fejlesztéséért és a nemzetközi sportpályázatokért felelős államtitkár és Szántó Dávid, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) nemzetközi vezetője tartotta. A pályázati bizottság társelnökeként jelen volt Wladár Sándor olimpiai bajnok, a MÚSZ elnöke, továbbá a bizottság tagjaként vett részt az eseményen Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó, Kemény Dénes szövetségi kapitányként háromszoros olimpiai bajnok vízilabdaedző és Vári Attila kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke is.

A döntéssel kapcsolatban Julio C. Maglione, a FINA elnöke kifejtette: a magyar főváros a valaha volt legjobb világbajnokságot rendezte két évvel ezelőtt, és semmi kétsége afelől, hogy a bizalmat ismét meghálálja.

Fürjes Balázs, a nemzetközi sportpályázatokért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a FINA döntése a bizalomról szól: a világ egyik legtekintélyesebb nemzetközi sportszervezete megbízik a magyarokban, megbízik Budapestben, sokra tartja Magyarországot. Megjegyezte, a siker elsősorban a magyar bajnokok, a magyar sport és Budapest sikere.

Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke szerint a magyar úszósportnak nagy lökést ad az újabb rendezés: „Versenyzőink a világ mindent tájáról érmekkel térnek haza, de a saját közönség, rokonok, barátok buzdítása hatalmas plusz motivációt jelent. Rengeteg fiatal ugrik medencébe akár már holnap annak a reményében, hogy ezt egy vizes vb-n sportolóként is átélje” – fogalmazott az olimpiai bajnok sportvezető.