Emlékerdőt avattak Kisszékelyen

Emlékerdőt avatott Kisszékelyen Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára kedden.

Kovács Zoltán – aki a 2021-es Vadászati és Természeti Világkiállítás lebonyolításáért felelős kormánybiztos – elmondta: erdőt az ültet, aki önmaga és a közössége szempontjából is felelősséggel gondolkodik a jövőjéről. Erdőt azért ültetünk, hogy gyermekeink és utódaink élvezhessék annak hozományát, beleértve a fákat, az állatokat, és a tudást – tette hozzá. Kiemelte, ez az a felelősségteljes hozzáállás, amely a kormány részéről is megjelenik.

„Ezért is döntöttek arról, hogy egy több mint 550 hektáros fásítási programot indítanak Magyarországon, ami 86 települést érint” – mondta Kovács Zoltán.

„Ennek részeként minden állami erdőgazdaságot arra kérnek, hogy legyen partner egyhektárnyi emlékerdő ültetésében” – hangsúlyozta, hozzátéve: ennek az a célja, hogy a jövő generációi emlékezzenek majd a 2021-es és az 50 évvel korábbi nagy sikerű magyarországi vadászati világkiállításra.

Kovács Zoltán azt mondta: mindent elkövetnek, hogy a következő generációk úgy emlékezhessenek a 2021-es kiállításra, mint egy nagyszerű programra, de egyúttal egy új hagyomány lefektetett sarokkövére, amelyet érdemes folytatni.