Lemondott Schmitt Pál

A köztársasági elnök az Országgyűlés ülésén elmondott beszéde végén jelentette be távozását.

Az államfő mivel úgy ítélte meg, hogy plágiumügye miatt megosztja a nemzet egységét, beszéde végén bejelentette: távozik posztjáról.

Előzőleg arról beszélt, hogy az ártatlanság vélelme mindenkit megillet. Schmitt Pál az Országgyűlésben napirend előtt azt mondta: a kisdoktori dolgozat ügyében félrevezették a közvéleményt. Azt a kérdést tette fel beszédében: kinek állhat érdekében, hogy Magyarország lejáratásával egy időben becsületében és emberségében meggyalázza az elnököt?

A plágiumügyével összefüggésben elmondott beszédében megerősítette, tiszta a lelkiismerete, és közölte, ezért mer a parlament elé állni. A történteket ismét becsületbeli ügyként határozta meg, és úgy fogalmazott: nem engedhet igazából, a közösségi érdekek után most önmagáért is ki kell állnia.

A hvg.hu január 11-én írta meg, hogy az államfő kisdoktori dolgozatából mintegy 180 oldal szinte szó szerinti egyezést mutat Nikolaj Georgiev bolgár sportkutató egy másik, 1987-ben hasonló címmel készített francia nyelvű tanulmányával. Egy héttel később azt is feltártuk, hogy ezenfelül 17 oldal Klaus Heinemann német professzor 1991-ben megjelent tanulmányának fordítása.schmittmegy

Schmitt Pál egyhetes hallgatás után január 18-án reagált először az egy héttel korábban megjelent, a plágiumgyanút felvető cikk állításaira. Az államfő a Kossuth Rádió reggeli műsorában utasította vissza a plágiumvádakat, és azt mondta, hogy a 180 oldalnyi – szerinte az egyes jegyzőkönyvekből mindenki, így Georgiev számára elérhető – „törzsanyagon” felül a dolgozatában a fennmaradó 30-35 oldalnyi szöveg (amely Schmitt szerint a következtetéseit tartalmazza) a saját munkája.

Mint mondta: meg sem szólalhatott még, amikor már csalónak nevezték és lemondását követelték. Hangsúlyozta: gondoskodtak arról is, hogy ez a vád külföldre is kijusson, sőt a NOB-nál is igyekeztek 29 éve folyó munkáját aláásni. Kinek állhat érdekében, hogy meggyalázza Magyarország köztársasági elnökét, kik azok, akik bátran mernek tényeket állítani, anélkül, hogy azok igazak lennének? Hozzátette: a szenátus olyan döntést hozott, melyre nem volt joga, etikátlan volt, tudniuk kellett volna, hogy a törvény értelmében az akkreditációs bizottság javaslatára, a miniszter indíthatott volna eljárást.

A köztársasági elnök kijelentette: több mint húsz éve személyes indíttatásból határoztam el, hogy szüleim emlékére megszerzem az egyetemi doktorátust, dolgozatomat a NOB tagjaként végzett munkám alapján írtam. Most PhD-fokozat megszerzésére teszek kísérletet, bebizonyítandó, hogy 70 évesen képes vagyok erre a teljesítményre. Témám a sport szerepe a fenntartható fejlődésben.

Elnöki munkámat a legjobb tudásom szerint végeztem. Az alaptörvény szerin az államfő kifejezi a nemzet egységét, ennek szellemében kötelességemnek érzem, hogy szolgálatomat befejezzem. Isten áldását kérem Magyarországra és az önök munkájára!

 

 

forrás:hirado.hu