Négy év börtönre ítéltek egy ukrán embercsempészt Magyarországon

Gyorsított eljárásban, nem jogerősen négy év börtönre ítéltek egy ukrán embercsempészt Heves vármegyében – közölte a Heves Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője kedden.

Konkoly Thege László tájékoztatása szerint az elkövetőt eddig ismeretlen emberek korábban azzal bízták meg, hogy Magyarországra jogellenesen belépő külföldi állampolgárokat szállítson a szerb határ közeléből Szlovákián és Lengyelországon át Németországba. Erre a Varsóban élő férfi 1 500 dollárért vállalkozott.
    
A megállapodásnak megfelelően március 22-én hajnalban a szerb határ magyarországi szakaszán felvett járművébe 5 török, 3 kurd és egy szír állampolgárt, akik addig elbújva várakoztak egy közeli erdőben. A beszállás után a sofőr a megbízóitól 50 kilométerenként sms-ben kapott utasításoknak megfelelően kerülővel indult külföldi úticéljuk, Frankfurt am Main felé.
    
Az M3-as autópályán azonban egy rendőrjárőr igazoltatta, majd előállította őket. A férfit nem sokkal később letartóztatták, míg utasaival szemben idegenrendészeti eljárás indult.
    
A járművet tulajdonló cég tevékenységét és felelősségét külön eljárásban vizsgálják – tette hozzá a sajtószóvivő.
    
Közölte: a Hatvani Járási Ügyészség az ukrán férfit haszonszerzés érdekében, több személynek segítséget nyújtva, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntettével vádolta. A soron kívüli tárgyaláson a járásbíróság 4 év börtönre ítélte a tettest, akit emellett Magyarországról is kiutasított. Az ítélet ellen az embercsempész enyhítésért, az ügyész súlyosításért jelentett be fellebbezést, így az nem jogerős. Az ügyben a végső szót másodfokon az Egri Törvényszék mondja majd ki – jelezte Konkoly Thege László.

A nyitókép illusztráció

MTI