A Kreml nem csalódott az orosz-amerikai kapcsolatok alakulása miatt

A Kreml nem érez csalódást az orosz-amerikai kapcsolatok alakulása miatt Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépése óta, e kapcsolatokat pedig csak a két ország vezetőjének találkozója után lehet felülvizsgálni – jelentette ki pénteken Dmitrij Peszkov, Vlagyimir Putyin elnök szóvivője.

“Nem viselünk rózsaszín szemüveget, soha nem tápláltunk illúziókat, így nincs miben csalódnunk” – mondta újságíróknak Peszkov. A szóvivő arra a kérdésre válaszolt, vajon a Kreml csalódott-e, amiért nincs javulás az orosz-amerikai kapcsolatokban Donald Trump beiktatása óta, aki kampányában az Oroszországgal való kapcsolatok újjáépítését ígérte. ”Eddig még nem történt lényegi kapcsolatfelvétel a két államfő között. Nem tudni, ez mikor történik meg. Várhatóan csak miután tárgyalnak, derül majd ki, hogy milyen fontosabb nézetkülönbségek maradnak, és hol lehet együttműködési területeket találni” – mondta a szóvivő.

Az önhatalmúlag kikiáltott kelet-ukrajnai “Donyecki Népköztársaság” vezetőjének, Alekszandr Zaharcsenkónak a kijelentésére reagálva, aki szerint katonai úton lehet felszabadítani a Donyec-medencének az ukrán hadsereg által ellenőrzött körzeteit, a Kreml-szóvivő kijelentette: az ilyen kijelentések nem felelnek meg a kelet-ukrajnai rendezésről aláírt minszki megállapodásoknak, de érzelmi alapon meg lehet őket magyarázni. A szóvivő szerint “az ukrán hadsereg provokatív és agresszív lépései miatt” alakult ki az utóbbi időben feszültség a frontvonalon.

“Oroszország, mint a minszki megállapodásokat szavatoló állam, mindent megtett, megtesz, és a jövőben is meg fog tenni, hogy megakadályozza a konfliktus kiéleződését, és békés mederbe terelje azt” – hangsúlyozta Peszkov.
A szóvivő kérdésre válaszolva cáfolta, hogy két éve “kényszerítették” volna a parlamenti képviselőket, hogy a dél-ukrajnai Krím félsziget Oroszországhoz csatolása mellett szavazzanak.

Marija Makszakova, az orosz alsóház (duma) képviselője, az Egységes Oroszország frakció volt tagja korábban elmondta, hogy saját maga külföldön volt, ezért nem szavazott az egyesülés mellett, de véleménye szerint a szavazás közben törvénysértések történtek. Makszakova és férje, Gyenyisz Voronyenkov volt parlamenti képviselő jelenleg Ukrajnában tartózkodnak.