Amerikai ellenőrök először szemlélhették meg az orosz Avangard rakétarendszert

Oroszország megmutatta amerikai ellenőröknek a hiperszonikus irányítható szárnyas siklóblokkal felszerelt Avangard rakétarendszert – közölte kedden az orosz védelmi minisztérium.

A tárca szerint a szemlét a hadászati támadófegyverek korlátozásáról szóló egyezmény megvalósításának keretei között, október 24. és 26. között tartották meg. Az orosz kommüniké rámutatott: Moszkva azért mutatta meg a hiperszonikus új fegyvert, hogy ezzel hozzájáruljon a szerződés életképességének biztosításához. A védelmi tárca hozzátette, hogy az Avangardot a tervek szerint decemberben állítják majd hadrendbe.

Korábban az orosz katonai-ipari komplexum egyik képviselője arról tájékoztatta a TASZSZ hírügynökséget, hogy az első két Avangard siklóblokkal felszerelt UR-100-N UTTH típusú interkontinentális ballisztikus rakétát elsőként az orosz hadászati rakétaerők Orenburg megyében állomásozó dombarovszkiji hadosztályánál állítják kísérletileg rendszerbe november elején vagy december elején.

A TASZSZ tavaly egy másik forrásra hivatkozva azt írta, hogy két ezredet fognak egyaránt hat, silóból indítható Avangarddal felszerelt rakétával ellátni.

Az Avangard hadászati rendszer irányítható szárnyas harci siklóegységgel felszerelt interkontinentális rakéta. Nyílt források szerint a szárnyas blokkot a Moszkva megyei Reutovban található gépipari tudományos és termelési egyesülés fejlesztette ki. Kísérletek a fegyverrel 2004 óta folynak.

Leírása szerint az Avangard siklóblokkja a sűrű légrétegekben a hangsebesség több mint hússzorosával (óránként több mint 24 500 kilométerrel) képes repülni, a rakétaelhárítási rendszereket a haladási irányát és magasságát módosító manőverekkel meghaladva.

Az Avangard létezéséről elsőként Vlagyimir Putyin orosz elnök tett említést a nyilvánosság előtt, a moszkvai parlament két háza előtt 2018. március 1-jén elmondott beszédében. A védelmi minisztérium vezető testületének tavaly év végi ülésén Putyin közölte, hogy megkezdődött a rendszer sorozatgyártása. Az orosz vezető azt hangoztatta akkor, hogy az Avangard a Szarmat rakétákkal, valamint a Kinzsal és a Pereszvet rakétarendszerekkel együtt megsokszorozza az orosz hadsereg és flotta potenciálját, amivel „megbízhatóan és feltétlenül szavatolja Oroszország biztonságát a legközelebbi évtizedekre”.

A Dmitrij Medvegyev orosz és Barack Obama amerikai elnök által 2010-ben aláírt új START egyezmény hatálya 2021-ben jár le. Moszkva és Washington megállapodhat egy ötéves hosszabbításról.

Moszkva állítása szerint az Avangard megjelenése nem sérti meg a hadászati támadófegyverek korlátozásáról szóló megállapodást.