Huszonhét éves a Visegrádi Együttműködés

Bár 1991 óta voltak hullámvölgyek, az utóbbi években ismét felerősödött a V4-ek együttműködésének fontossága.

„Az Úr 1335. évében, Szent Márton ünnepe körül János cseh király és fia, Károly, meg a lengyelek királya Magyarországra, Visegrád várába jött Károly királyhoz, hogy ott örök békeegyezséget kössenek.”

Így kezdődik a beszámoló Thuróczy János Chronica Hungarorum című, 15. században megalkotott művében a visegrádiak megállapodásáról. Az egyezmény amellett, hogy az egymás közötti háborús ellentéteket, vitás kérdéseket is rendezte, egyfajta gazdasági szerződés is volt a résztvevő három királyság között.

Elkerülni Bécset

Ennek egyik legfontosabb tétele új gazdasági útvonalak kijelölése volt, hogy el lehessen kerülni az árumegállítói joggal rendelkező Bécsnek fizetendő vámot. A Buda–Brünn útvonal főbb állomásai Esztergom, Nagyszombat és Holics voltak. Buda és Brünn teljes árúmegállító jogot kapott. A lengyel-orosz kereskedelem magyarországi központja pedig Kassa lett.

Ezeknek, valamint az együttműködés katonai erőinek köszönhetően a visegrádi megállapodás mindhárom résztvevő számára egyfajta virágkort hozott.

A felújított együttműködés

S bár, a szövegben rögzített békeegyezség nem tartott örökké, pontosan 656 évvel később ismét összeült Visegrádon e három állam képviselője, hogy újra szerződésbe foglalják együttműködésüket.

A helyszín kiválasztása szimbolikus volt, hiszen a majd 700 évvel korábbi történelmi helyzethez hasonlóan ezúttal is úgy tűnt, a résztvevők együttműködése komoly eredményeket hozhat mindenki számára. A megoldandó probléma azonban ezúttal nem a német lovagrend, vagy épp a bécsi vám volt, hanem a szovjet-uralmat magáról épp ledobó, a demokrácia útjára lépett országok hasonló gazdasági, politikai és szociális kérdései.

Így joggal gondolhatta a három állam vezetője, hogy 1335-höz hasonlóan, 1991-ben is jó „ómen” lesz majd egy, a régi királytalálkozók helyszínén megkötött egyezmény.

1991. február 15-én Magyarország részéről Antall József kormányfő, Csehszlovákia nevében Václav Havel államfő, Lengyelország képviseletében pedig Lech Valesa elnök írta alá a „Nyilatkozat a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság, a Lengyel Köztársaság és a Magyar Köztársaság Együttműködéséről az Európai Integráció Útján” nevű dokumentumot.

Ez lett az alapja a közép-európai országok együttműködésének, amelynek kapcsán a Visegrádi Csoport (Visegrad Group) elnevezés honosodott meg. 1993. január 1-én aztán Csehszlovákia kettészakadásával vált négytagúvá a Visegrádi Együttműködés.

A leírt célok között a totalitárius rendszer maradványainak felszámolása, a demokrácia védelme, a három ország összefogása a gazdasági előrehaladásban és az euroatlanti csatlakozás előremozdítása szerepelt. A megvalósítás elősegítését a ’90-es évek során még sok találkozó és egyeztetés követte. Ez alatt az évtized alatt a V4 valóban erős és hiteles védjeggyé és együttműködéssé vált.

Új célok – új nyilatkozat

Az Együttműködés második szakasza 2004-ben kezdődött. Az immáron NATO és EU taggá vált visegrádi államokra már egészen más kihívások vártak.

Az új megállapodás helyszíne azonban már nem Visegrád volt. A négy állam vezetője Csehország egyik legszebb történelmi városában, a Morva-parti Kromerizben találkozott és írta alá a Második Visegrádi Nyilatkozatot.

E megállapodás hosszú távú együttműködést szorgalmazott a közös agrárpolitikában, a strukturális és kohéziós alapok ügyében, a közös kül- és biztonságpolitikával kapcsolatos kérdésekben, illetve a schengeni rendszer működtetésében. Kiemelten fontosnak nevezve a NATO által is képviselt alapelvek érvényesítését, a transz-atlanti kapcsolatok erősítését.

A kétezres évek közepétől azonban egyre nehezebb volt közös platformra hozni a V4-es országokat. A 2008-as gazdasági válság, az ukrán helyzet megítélése megosztotta a tagokat. A válság idején például Lengyelország volt az egyetlen uniós állam, amely bővülni tudott, Magyarország pedig IMF-hitelre kényszerült.

Az ukrán-orosz konfliktusban sem alakult ki közös álláspont, hiszen Lengyelország aktívan fellépve támogatta Kijevet a rendezésben, míg Magyarország többek között a kárpátaljai magyar kisebbség érdekei okán jóval óvatosabban kezelte a kérdést.

Az új egység

2015 azonban mindent megváltoztatott. A migránsválság újra összezárta a Visegrádi Együttműködés államait, amelynek mindegyike hangsúlyosan nyilvánította ki, nem ért egyet a menekültek felső határ nélküli kvóta szerinti elosztásával, az unió migráció ügyében tett lépéseinek többségével.

Hasonló közös platformra kerültek a visegrádiak a Brexit kapcsán is, jelezve azt, hogy a tárgyalásokon minden olyan lépést megvétóznak, amely gátolná az állampolgárok szabad mozgását, vagy a közép-európai uniós államokból származó, de jelenleg Nagy-Britanniában élő és dolgozó emberek jogait.

A visegrádiak által képviselt álláspontok főként a migráció-kezelésében sok esetben igen távol vannak az uniós elképzelésektől, így a történelem ismét előtérbe helyezte a regionális együttműködés fontosságát. Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia összefogására, a közös érdekek képviseletére ismét óriási szükség van.

Mindezek pedig rendkívül óvatos és átgondolt lépéseket igényelnek, megmutatva, hogy a V4-ek nem valamiféle ellensúlyt akarnak képezni a nagy tagállamokkal szemben, hanem kellő konstruktivitással, de a régió sajátos szempontjainak figyelembe vételével és kellő öntudatossággal állnak a közös ügyekhez.