Klímabűnöző vagy demokráciabajnok?

Két órával Durbanből való hazaérkezése után jelentette be Peter Kent kanadai környezetvédelmi miniszter országa kilépését a Kiotói Egyezményből. Bár erre utaló jelek korábban is voltak, a döntés időzítése váratlan volt. A lépés megkérdőjelezi a durbani konferencia és a nemzetközi klíma együttműködés eszközrendszerének hatékonyságát, és egyes megfigyelők szerint alááshatja a fejlődő és fejlett országok között kialakult törékeny bizalmat is.

Peter Kent környezetvédelmi miniszter a kilépést bejelentő sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a 2012-ben lejáró Kiotói Egyezmény klímacéljait Kanada csak abban az esetben tudta volna betartani, ha betiltották volna a gépkocsi közlekedést, vagy a teljes mezőgazdaságot és a fűtésszolgáltatást leállítanák.

A Kiotói Egyezményben kitűzött célok tartásához 10,5 milliárd euró értékben kellett volna emissziós jogokat vásárolni, amely minden kanadai család számára 1600 kanadai dollárba (kb. 1200 EUR) került volna. Az Egyezmény aláírásakor 6 százalékos kibocsátás csökkentést vállalt az ország 1990-hez képest, azonban ezt egy évvel az egyezmény kifutása előtt jócskán, több mint 30 százalékkal felülmúlta. Ennek egyik oka az ország olajtermelésének gyors növekedése és különösen az albertai olajhomokból származó, a hagyományos termelésnél sokkal jelentősebb szén-dioxid kibocsátással járó kitermelés.

A kormány ezért már korábban jelezte, hogy nem tartják a vállalt célokat, ellenben 2020-ra egy nagyobb, a 2005-ös szinthez képest 17 százalékos önkéntes vállalást tettek. Kent szerint az egyezmény túlságosan megterheli a kanadai gazdaságot, veszélyezteti a versenyképességét, ezért az előző liberális vezetésnek eleve nem lett volna szabad aláírni azt. Véleménye szerint amúgy sem hatékonynak az egyezmény, mivel az csak a világ kibocsátásának hetedét fedi le, a legnagyobb kibocsátók, mint az Egyesült Államok vagy Kína nem vesznek részt benne.

A Kiotói Egyezmény 27. cikkelye lehetőséget ad arra, hogy egy ország, az életbe lépést követő három év után azt felmondja. Kanada az első az aláírók közül, amely elhagyja az egyezményt. Azt, hogy az Egyezmény meghosszabbításában Kanada Oroszországhoz és Japánhoz hasonlóan nem vesz részt, a kormány már korábban bejelentette.

Morális felelősség

„Kanadának morális kötelességei vannak saját magával és a jövő generációival szemben, másképp az ország nem várhat a fejlődő országoktól nagyobb aktivitást a globális felmelegedés kérdésében.” – reagált a hírre Christiana Figueres, az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének főtitkára utalva a durbani konferencián heves viták során kialkudott kompromisszumra is, amelyről a Kitekintő korábban részletesen beszámolt. Eszerint a fejlődő országok (köztük India és Kína) a méltányosság alapján a Kiotói Egyezmény meghosszabbítását várták annak aláíróitól, ennek fejében hajlandóak 2020-tól minden országra kiterjedő jogilag kötelező erejű szerződés aláírására, amelyet az Egyesült Államok is elfogadott.

A nemzetközi reakciók a klímapolitika eddigi intézményrendszerét, a fejlett és fejlődő országok törékeny kompromisszumát féltik Kanada egyoldalú lépésétől. India is a nehezen megszületett durbani eredmények megingásától óvott. Egy kínai külügyi tisztviselő a döntést egyenesen abszurdnak nevezte, amivel Kanada szembe megy a nemzetközi törekvésekkel. Japán bár a Kiotói Egyezmény meghosszabbításában szintén nem kíván részt venni, csalódottságának adott hangot a lépéssel kapcsolatban, az Egyesült Államok klímapolitikai főtárgyalója, Todd Stern szerint viszont annak csekély hatása lesz a jövőbeni mindenkire kiterjedő klímaegyezmény tárgyalására.

Hevesen bírálta a döntést a Csendes-óceán vízszintnövekedése által egyik leginkább veszélyeztetett sziget, Tuvalu klímatárgyalója „Ez egy szabotázsakció a jövőnkkel szemben, egy felelőtlen és nemtörődöm akció” – idézte a Guardian. A kanadai Greenpeace szerint a kormány inkább a környezet szennyezőit védi, mint azokat a népeket, amelyeknek Kanada kilépése a Kiotói Egyezményből a halálos ítéletet jelenti.

Némileg meglepő módon Oroszország támogatja Kanada lépését, és azt a Kiotói Egyezmény alkalmatlanságának újabb bizonyítékaként értékelte. Alekszandr Lukasevics orosz külügyi szóvivő egyben a lépésre reagálva megerősítette, hogy nem kívánnak részt venni az Egyezmény meghosszabbításában. A gesztus jól illeszkedik Oroszország következetlen klímapolitikájába.

Kent szerint ugyanakkor a lépésnek nem lehet döntő hatása a nemzetközi klímapolitikára, mivel Kanada mindössze a szén-dioxid-kibocsátás 2 százalékáért felelős. Ugyanakkor reményét fejezte ki a Durbanben elhatározott új, mindenkire kiterejedő klímaszerződés sikerességét illetően, és hogy az majd a gazdasági növekedést és az új munkahelyek teremtését is elősegíti. A kanadai gazdaság növekedését viszont a jövőben egyre inkább nyersanyag- és az energiahordozók exportja biztosítja, amely éppen egyik fő okozója az ország kibocsátás-növekedésének.

Erkölcsös olajtermelő?

A nagy energia segítségével kitermelhető, ezért nagy szén-dioxid kibocsátással járó albertai olajhomok adja már ma is a kanadai kőolajtermelés majd 50 százalékát. A nagy kibocsátás mellett az eljárás hatalmas vízigénye, illetve a kitermeléshez felhasznált vegyi anyagok további ökológiai kockázatot jelentenek.

A kanadai diplomácia és az olajlobbi mégis az „etikus olaj” szlogennel kampányolt a Keystone XL vezeték mellett, mikor az elmúlt hónapokban a környezetvédők hevesen tiltakoztak az albertai olajhomokból származó olajat az Egyesült Államokba szállító vezeték felépítése ellen. Az Obama-kabinet a döntést 2013-ra az elnökválasztás utánra kényszerült elnapolni.

Az olajlobbi a szaúd-arábiai nők jogfosztottságával érvel a közel-keleti olajimport ellen és a „demokratikus” forrásból származó kanadai olajhomokból kitermelt olaj mellett. Az „etikus olaj” kifejezést Ezra Levant kanadai konzervatív publicista kezdte el használni, aki a legnagyobb nem OPEC-termelő kanadai olajat különböztette így meg a közel-keleti, afrikai, venezuelai „konfliktus” olajtól. A kanadai lobbi a jogvédő szervezetek hangvételében harcol a „demokratikus” olaj térnyeréséért. Legutóbb például a „Chiquita” banáncég ellen szólított fel bojkottra, mivel a cég bejelentette, hogy nem használnak többet kanadai olajhomokból származó olajat, Levant pedig televíziós műsorában vette sorra az amerikai cég működésének „szégyenfoltjait”, a cég részvételét a közép-amerikai antidemokratikus banánköztársaságok fenntartásában.

Kanada pedig készen áll „erkölcsi forradalmának” folytatására: az olajhomokból származó olaj termelésének további jelentős növekedésével számol a konvencionális olajkészletek csökkenésével. Kérdéses, ebbe hogyan fér bele a nemzetközi közösség által elvárt morális felelősségvállalás a klímapolitika területén?

A gazdasági érdekek előtérbe helyezése és Kanada kilépése a Kiotói Egyezményből ugyanakkor csak egyike azon jelzéseknek, amelyek a klímapolitikai együttműködés eszközrendszerének gyengeségét mutatják. Ezekre Durban sem talált választ, ez az elkövetkezendő idők feladata lesz.

Firrás: kitekinto.hu