FilmKalauz: Szerelem és halál

A Szerelem és halál (1975) Woody Allen egyik legfurcsább alkotása. Egyszerre filozófiai paródia, történelmi szatíra, szerelmi történet és egzisztenciális válság. Ám nekem most sokkal több volt ennél. Ez volt az első Diane Keaton-film, amit meg tudtam nézni a halála után… és nem titkolom, nagyon nehéz volt. Talán természetesen adódott, hogy éppen ezt a filmet tekintettem meg újra, amely a halált játékosan idézi fel.

Hogyan lesz az életfilozófiából hadifogolynapló?

A film a napóleoni háborúk idején játszódik Oroszországban. Allen karaktere Boris Grushenko, egy szorongó, filozofáló kisember, aki mindent megtesz, hogy ne kelljen katonának állnia. A családja persze másképp látja: a haza szólít, a férfi harcoljon, a méltóság kötelez.

Boris már a film elején kimondja, amit sokan gondolnak, csak kevesen mernek kimondani: nem akar hős lenni, és főleg nem akar meghalni „egy olyan háborúban, amit senki sem tudja pontosan, miért kezdtek el.”

Amit Woody Allen negyven esztendeje parodizált, az most, a valóságban újra megtörténik. A Szerelem és halál groteszk módon megismétli azt, amit a mai világ produkál. Pusztán a zászlók eltérőek, meg a rendeletek nyelve.

Boris persze végül mégis eljut a harcmezőre, és ironikus az, hogy véletlenül hőssé válik.

A háború után Boris visszatér és újból találkozik Sonjával (Diane Keaton), a gyerekkori szerelmével, és a film itt indul be igazán. Sonja szellemes, kissé cinikus, de álmodozó hölgy, pont, mint Keaton sok szerepében.

Kettejük párbeszédei a film szíve: hosszú, sziporkázó filozófiai szócsaták, ahol a halál, a hit és a szerelem keveredik, mintha Dosztojevszkij és Monty Python írta volna együttesen a forgatókönyvet.

… amikor a nevetés már nem elég

Ezt a filmet mindig azoknak szoktam javasolni, akik most ismerkednek Woody Allen világával.

Ez volt az utolsó igazán burleszkes vígjátéka, de már megjelennek benne a későbbi filmjeit meghatározó témák: a neurotikus, romantikus ábrándok, a nagy filozófiai kérdések és az a bizonyos „Allenes” önirónia, amit senki más nem tud úgy megvalósítani, mint ő.

A Szerelem és halál egyszerre tréfás és mélyen szomorú. Csehov, Dosztojevszkij, Bergman és ki tudja még, milyen gondolkodó és író szelleme lebeg felette.

Woody mozija az a fajta kacagás, ami nem oldja fel a fájdalmat, csupán segít túlélni. Az irónia nem menekülés, hanem túlélési stratégia.

A Szerelem és halál arról szól, hogy az ember próbál értelmet lelni ott, ahol semmi sincs. Miközben mindent túlelemez, a világ elmegy mellette – háborúba, halálba, újabb abszurd körforgásba.

Amikor most néztem, Diane Keaton halála után, rájöttem: a humor képes visszaadni valamit abból, amit a világ elvett.

Bak-Kun Viktória