246 éve született Jane Austen, a Büszkeség és balítélet szerzője

Szerző: | 2021.12.16., 20:08 | Kultúra

Forrás: Wikimeda Commons

246 éve, 1775. december 16-án született Jane Austen, az egyik leghíresebb angol írónő. Hat híres regényében korának társadalmi viszonyait – különösen a nők társadalmi státuszának és házasságuktól való függését – maró iróniával, humorral és korát meghaladó realizmussal mutatta be, amivel a kritikusok és az olvasók szeretetét a mai napig elnyeri. Életének egyes aspektusai meglehetősen homályosak: egy titokzatos betegség és egy rejtélyes körülmények között felbontott eljegyzés máig kérdéseket vet fel.

A szegény sorsú tehetség

A délkelet-angliai Hampshire-ben fekvő Steventon nevű faluban született, egy hónappal később, mint szülei várták. Édesapja, George Austen a falu, illetve a közeli Deane község anglikán plébániáinak rektora volt.

Habár előkelő gyapjúkereskedői sorból származott, a családban nemzedékről nemzedékre mindig az elsőszülött fiúgyermek kapta a szülői örökséget, így George és testvérei már szegénységben nőttek fel, amin csak keveset javított a prominens családból származó Cassandra Leigh-vel kötött házassága.

A pár az egyik rokonuktól átvett rektori megbízás miatt költözött Steventonba, ahol a gyermekek rendszerint csak a jobb sorsú rokonok látogatásaival értesültek a külvilág dolgairól. Ezek a beszámolók óriási hatással voltak a fiatal Jane Austen világnézetére.

1783-ban, amikor Jane hétéves volt, nővérével együtt Oxfordba küldték egy tanítónőhöz, aki aztán Southamptonba is magával vitte őket. Innen még az ősszel hazaküldték mindkét lányt, miután elkapták a tífuszt, amely majdnem végzett Jane-nel.

Néhány évi otthoni taníttatást követően a két lányt egy readingi bentlakásos iskolába küldték, ahol vélhetően írni, szőni-fonni, táncolni, énekelni, illetve francia nyelvre tanították őket a korabeli női ideálnak megfelelően. Innen még 1786 vége előtt hazakerültek, miután az iskola díja túl magasnak bizonyult a család számára.

Édesapja ekkorra már magántanítóként dolgozott, de földjük műveléséből is jutott némi extra bevételhez, azonban a család körülményei továbbra is szűkösek maradtak. Életrajzírói valószínűsítik, hogy a náluk tanuló fiúk könyveiből Jane is meglehetősen sokat olvashatott, ami tovább növelte a korabeli lányokhoz képest egyébként is szokatlan műveltségét.

Édesapja és idősebb fivérei az ő tanítására is fordítottak időt, továbbá az írással tett próbálkozásait sem hátráltatták, annak ellenére, hogy a 18. század végén szinte elképzelhetetlen volt, hogy egy nőből „valódi” író legyen – legfeljebb hobbiként volt elképzelhető a nők számára az irodalom.

Fontos elemei volt még Austen gyermekkorának a házi színelőadások, amelyeket testvéreivel a birtok csűrében rendeztek. E darabok közt igen sok volt a komédia, ami valószínűleg hatással volt Jane későbbi írói munkásságára. 12 éves korától kezdve a drámaírással is megpróbálkozott, kamaszévei során három művet készített el.

Bizonyos, hogy írni – elsősorban verseket – már ennél korábban elkezdett. E műveiben a mindennapi élet részletei eltúlozva jelennek meg, a női hatalomról és önálló cselekvésről szőtt fantáziákkal együtt. Jane a véglegesnek tekintett változatokat gondosan összegyűjtötte egy végül háromkötetes mű, a Juvenilia formájában.

Tizennégy évesen már regénykezdeményeket szerzett, ezek közül a Szerelem és barátság volt az első 1790-ben. Ebben már a korabeli szentimentális irodalmat parodizálta. Nem sokkal e mű elkészítése után dönthetett úgy, hogy megélhetést próbál építeni tehetségéből.

Az episztoláris formában felépített Lady Susan után az Értelem és érzelem (1811), a Büszkeség és balítélet (1813), A mansfieldi kastély (1814) és az Emma (1816) végül korának nagyjai közé emelték – azonban, mint kiadásuk éve is jól jelzi, e regények születésük után jóval később jelentek csak meg, és akkor is névtelenül.

A névtelenség a korabeli női írók számára arra is eszköz volt, hogy fenntartsák az „úri hóbort” látszatát – az olyan írónőre, aki valódi irodalmi babérokra tört, a korban úgy tekintettek, mint aki feladja nőiességét.

Habár már édesapja is megkísérelte a századfordulón kiadókhoz eljuttatni lánya kéziratait, Jane Austen stílusának sokáig ellenálltak. Végül bátyján, Henryn keresztül sikerült – saját anyagi kockázatára – kiadatni Thomas Egerton könyvkiadójánál.

Magánélet és tanácsadás

Jane Austen az egyik legelső regényíró volt, aki a házasság és a szerelem témáját realisztikusan igyekezett ábrázolni műveiben. Bár maga, a korszakban igencsak szokatlan módon, sosem házasodott meg, gazdag tapasztalatokkal rendelkezett úgy a szerelem, mint a leánykérések területén.

Fanny Knight 1814-ben hosszan őrlődött azon, hogy elfogadja-e egyik kérőjének házassági ajánlatát. Nagynénje sem könnyítette meg túlzottan a dolgát, mert bár felhívta a figyelmét arra, hogy „ajándék lónak ne nézze a fogát”, ugyanakkor figyelmeztette arra is, hogy „semmi sem hasonlítható a szerelem nélküli kötöttség nyomorúságához.”

A fiatal lánynak levélben tanácsot adó nagynéni nem volt más, mint Jane Austen. Az angol írónő regényeinek éleslátásával szembefordult a korban jellemző romantikával és a kritikai realizmus egyik előfutáraként már olyan, korábban csak nagyon idillisztikusan ábrázolt témákat feszegetett, mint a szerelem vagy a házasság. Bár maga sosem ment férjhez, élete során rengeteg tapasztalatot szerzett.

Büszkeség és balítélet szerzőjének írásaiban visszatérő elem a házassági piac, vagyis a korszak párválasztási gyakorlata. Ennek lényege, hogy a férfiak elsősorban nem érzelmi, hanem sokkal inkább anyagi szempontok alapján választották ki jövendőbelijüket.

Az a lány számított csábítónak, akinek családjától gazdag hozományra lehetett számítani. Jane Austen életében ez komoly problémát jelentett, hiszen szülei nehéz anyagi helyzetben voltak, így semmivel sem tudtak hozzájárulni az ő és nővére, Cassandra hozományához.

Egy szegény sorból érkező fiatal lány ezért egyedül szellemességére és szépségére támaszkodhatott, ha mégis az ujja köré akart csavarni egy későbbiekben számára anyagi biztonságot jelentő férjjelöltet. Jane – hasonlóan regényeinek főszereplőihez – egyik tulajdonságnak sem volt híján, így élete során több lehetősége is nyílt arra, hogy megházasodjon.

A lány elsőként családjának egy ír barátjával, Thomas Lefroy-jal került közelebbi kapcsolatba, akivel 1795-ben ismerkedtek össze. Több alkalommal is együtt jelentek meg különféle partikon, és leveleiben Jane gyakran dicsekedett nővérének arról, hogy mennyit táncoltak és milyen rendezvényekre látogattak el.

1796 januárjában aztán egy igen különös levelet küldött Cassandrának: „Erősen arra számítok, hogy ajánlatot kapok majd barátomtól az este folyamán. El kell azonban utasítanom, hacsak meg nem ígéri, hogy megszabadul a fehér kabátjától.”

Eme sorok értelmezése máig vitára ad okot az irodalomtörténészek körében, így az sem bizonyos, hogy valóban egy házassági ajánlatról volt szó benne és azt sem tudjuk, hogy mit jelképezhet az a bizonyos fehér kabát. Mindazonáltal Jane Austen és Lefroy kapcsolata ekkor bizonyosan véget ért, hiszen a férfi hamarosan visszatért Írországba, ahol később a legfelsőbb bíróság vezetője lett.

Ezt követően 1802-ben nyílt az írónőnek lehetősége – ezúttal már bizonyosan – arra, hogy megházasodjon. Ekkor a maga 27 évével a kor viszonyai között már „vénlánynak” számító Austent a nála 6 évvel fiatalabb Harris Bigg-Wither kérte feleségül. A lány igent mondott az ajánlatra, de a jegyesség nem tartott sokáig.

Alig egy nappal később ugyanis Jane felbontotta az eljegyzést. Máig nem tudni pontosan, hogy mi vezette erre a döntésre. Egyesek szerint a gyászoló nővérével való együttérzés (aki éppen ekkor vesztette el vőlegényét) állhat az ügy hátterében, mások az évekkel később unokahúgának írt levélre mutatnak, miszerint Jane nem akart szerelem nélkül házasodni.

Ezt követően nem ismerünk több esetet az írónő életéből, amikor felmerült volna a házasság lehetősége. A korban szokatlan női életút és a mögötte álló motivációk megértését nehezíti, hogy Jane halála után Cassandra elégette levelezésük legnagyobb részét (ez bevett gyakorlatnak számított a korban), így csak néhány fennmaradt üzenet és leginkább az Austen nevet halhatatlanná tévő regények révén nyerhetünk bepillantást az írónő személyiségébe.

Posztumusz hírnév

1816 elején Jane Austen igen rossz egészségi állapotban volt, azonban nem vett tudomást a figyelmeztető jelekről. Életrajzírói többsége vagy Addison-kórként, vagy Hodgkin-kórként valószínűsíti betegségét, azonban kevés a biztos támpont.

Állapota lassú, egyenetlen ütemű romlása végül 1817-ben vezetett el odáig, hogy felhagyott az írással, és az év júliusában, 41 évesen elhunyt.

Bátyja egyházi kapcsolatait felhasználva kiharcolta, hogy a winchesteri katedrálisban helyezzék örök nyugalomra. Sírfeliratán ugyan megemlítették „elméje csodálatos ajándékait”, de nem utaltak munkásságára.

Cassandra és Henry Jane halála után csomagban adatták ki két utolsó befejezett művét, A klastrom titkát és a Meggyőző érveket.

A szetthez csatolt, Henry által írt „életrajzi jegyzet” azonosította először az írónőt műveiben. A kiadvány igen népszerűnek bizonyult, csaknem az összes példány elkelt egy éven belül.

Ezt követően Austen regényei sokáig nem voltak nyomtatásban, azonban kézről-kézre járva tovább nőtt népszerűségük, és megjelent a személyéhez kötődő korai „rajongótábor” is.

1833-ban egy Richard Bentley nevű könyvkiadó felvásárolta minden kiadott regényének kiadási jogait, és új kiadásban jelentette meg őket – Jane Austen regényei azóta folyamatosan nyomtatásban vannak, egyre több nyelven.

Forrás: mult-kor.hu

Pin It on Pinterest

Share This