Koncert karácsony másnapján

Karácsony másnapján, december 26-án a születés ünnepe csodájának varázsát még magasztosabbá tette a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola tanulóinak és tanárainak koncertje, melynek a római katolikus templom adott otthont.

A koncert előtt Molnár János esperes-plébános lépett a szószékhez, hogy köszöntse a közönséget. Felhívta a figyelmet a művészet és a zene fontosságára, ami lehetővé teszi, hogy az ember könnyebben és mélyebben élje át a születés misztériumát.

Bobály István, a művészeti iskola igazgatója felszólalásában megköszönte az egyházközségnek a meghívást, majd örömét fejezte ki afelől, hogy bemutathatják a tanítványaik tehetségét és lehetőséget biztosítanak számukra a fellépésre.

A köszöntő beszédek után következett a koncert, melyben furulyán játszott Szabó Daniella és Duricz Volodimir, szaxofonon adta elő darabját Klárikova Zsófia, aki emellett egy karácsonyi dalt is elénekelt. Tarpai Julianna és Arusztamján Margaréta fuvolajátékával varázsolta el a jelenlévőket. Ezután egy szaxofon-duó következett: Szilágyi Liána és Grigorján Gájáne szereplésével. A fellépők felkészítő tanárai Bobály István és Turjanica Terézia voltak. Zongorakísérőként közreműködött Roszoha Mária és Lukásová Katalin. Az est vendégfellépője Goján Szabolcs harmonikaművész volt, aki a művészeti iskola egykori diákja. Játékával valóban olyan szintet mutatott be a fiatalabbaknak, mely erőt ad és melyet példaként követhetnek.

A koncert méltó befejezéseként az iskola fúvós együttese lépett fel, Turjanica Terézia vezetésével. Nagy sikerrel adták elő a nagy kedvencet: a Hallelujah című dalt.

Bunda Fehér Rita
Kárpátalja.ma