Könyvajánló: Ma kiáltsatok

Kovács Vilmos: Ma kiáltsatok. Válogatott versek a költő születésének 80., halálának 30. évfordulójára. Intermix Kiadó, Ungvár–Budapest, 2007.

Összeállította: Nagy Zoltán Mihály. A borító Tóth Lajos A nagy birkózás című grafikájának felhasználásával készült. Felelős kiadó: Dupka György.

Részlet a verses kötetből:

ÚJRA SZÜLŐFALUMBAN
Falum!… Hol a bölcsőm ringott,
anyám dúdolta halk dalát;
felettem eperfa ingott,
s szarka pletykálta a csodát,
mikor először mondtam
akadozva: édesanyám…
Pityeregtem, éhes voltam,
de a nap éppúgy szórta rám
sugarait, mint hogyha csak
bíborban születtem volna.
A leföldelt, fénytelen, vak
szobát mértem bukdácsolva,
és amíg anyám izzadva
cipelte hátán a gallyat –
az életet kóstolgatva
majszoltam a kenyérhajat…

Ment az idő észrevétlen;
évek múltak, s ahogy nőttem,
a falu igaz, hű képben
rajzolódott ki előttem.
Nem átkozták az emberek,
Nem dicsérte az iskola –
én, a ködmönös kis gyerek,
én leltem rá ott, ahol a
kicsi patak sárga vizét
zöld fűzbokor simogatta,
s az esti csend álmos ízét
a szememre csalogatta.
Ott leltem rá a határban,
ahol kapás-népe görnyedt,
s életén át harmadában
törte a kőkemény földet.
Ott, ahol a szikkadt rögbe
kicsorbult a kapa, élet;
s hogy elmentem, hát örökbe
én is otthagytam tíz évet.

S elmúlt még húsz… Húsz tél, húsz nyár.
Hajam itt-ott őszül, deres,
s fiad, ki most meződön jár,
már nem szarkafészket keres.
Hiába is keresném a
gólyafészkes szalmatetőt,
mécsfényií vagy sötét, néma
kunyhócskákat, mint azelőtt.
Mezőiden már nem lelem
a rövidke, kis mezsgyéket;
körülöttem egy végtelen
nagy tengerként ring az élet.
S mennyi új ház!… Kidőlt falú
szülőházamat se látom.
Megváltoztál, szebb vagy, falu,
s most is hívsz, mint jó barátom;
mutatod magad, mint régen…
A múlt szárnya lustán lebben;
tűnődöm a régi képen,
de az új győz… Melegebben
hívsz most, érzem… Nem tudhatom,
hogy a hangom utolér-e?
E dalt mégis neked adom –
barátságunk emlékére.

Forrás: kmmi.org.ua