A májusfaállítás szokásáról
A május eleje a vidámság, a majálisok ideje. A szép idő kedvet csalogat mindenki lelkébe. A jókedv és a helyi mulatozások mellett azonban ehhez az időhöz köthető őseink egyik legjellegzetesebb szerelmi jelképe, a májusfa is.
Néhány évvel ezelőtt, végigsétálva a településeken, számos lányos ház kapuját díszítették a magasabbnál magasabb fák. Színes szalagok lobogtak a tetejükben. Némelyiken gazdagon megrakott kosár is ékeskedett. Szerelmi ajándék volt mindez. A legények a kedvesüket ajándékozták meg a fával, illetve ezzel fejezhették ki udvarlási szándékukat is.
A májusfa állítása az egész magyar nyelvterületen ismert szokás volt. A legények éjszaka vágták ki az erdőn, és hajnalra állították fel a helyi szokásoknak megfelelően vagy minden lányos ház elé együttesen, vagy mindenki a saját szerelmének háza elé. A fát szalagokkal, egykoron zsebkendőkkel, virágokkal, borral, néha hímes tojásokkal díszítették föl, mielőtt a földbe beásták, vagy a kapufélfára, kútágasra felszögelték.
A fát titokban vágták ki és az éj leple alatt vitték a házhoz. A hatalmas fák felállítása nem egyemberes feladat, és igazi erőpróbát is jelenthet. Mindezt csendesen, a ház népének felzavarása nélkül kellett tenni.
Minél nagyobb és díszesebb volt a fa, annál nagyobb büszkeség töltötte el másnap a leányzót. Hát még a gazdát! Hiszen a fa dísze, formája, fajtája és nagysága az udvarlási szándék komolyságának egyik jelképe volt. A felállított májusfát több napig le sem bontották. Egyes helyeken csak pünkösdkor szedték le a kapuról.
A májusfa állításának szokása napjainkban is él, igaz, egyre kevesebb kaput díszítenek a sudár fák. Inkább csak jelképesen állítanak ma a legények fákat, kisebb ágakat. Annál nagyobb divatja keletkezett a májuskosaraknak, melyeket ma már megrendelésre is készítenek.
A májusi szerenád
A májusfa állításához hozzátartozott az éjjeli szerenád is. A fa felállítása után a legény zenekarral ment el a kedvese ablaka alá, s felhangzott az „Ahogy én szeretlek, nem szeret úgy senki” vagy egyéb szerelmes dallam. Ha a ház lakói meghallották az éneket, sötétben kellett azt végighallgatni. Csak a végén volt szabad fényt gyújtani. Ha az ablakok sötétek maradtak, az azt jelentette, hogy a lány nem fogadta a szerenádot. Ha fényesség gyúlt a portán, az az elfogadás jele volt. Ilyenkor a szerenád végén a leány süteménnyel, a gazda pedig finom itallal kínálta a legényt és a zenészeket.
Éjjeli szerenádot ma is adnak május elsején. Talán újra reneszánszát éli. A komoly udvarlók, sőt, még férjek is hegedűst vagy más népi zenészeket fogadnak, s dalra fakadnak kedvesük ablaka alatt. Számtalan helyen hangzik fel az „Akácos út” és egyéb dallamok.
Gál Adél
Kárpátalja.ma