A táncos lábú brácsás – Fekete Antalról a Hajnaliban

A közmédia és a Hagyományok Háza közös műsora augusztus
harmadik hetét Fekete Antalnak, a kiváló brácsás-
népzenegyűjtőnek szenteli. A zenei válogatásban a művész
gyűjtéseivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

A Kossuth Rádió „Hajnali”- Népzenei összeállítás korán kelőknek című műsor az
augusztus 16-ai héten Fekete Antal életművével foglalkozik.

Fekete Antal, akit a táncházakban sokan csak „Pumaként” ismernek, az egyik legkiválóbb
mezőségi muzsikát játszó brácsás. Azt már kevesen tudják róla, hogy valaha hivatásos
táncos volt, diplomáját az Állami Balettintézetben kapta az első néptánc tagozat
végzőseként. A régies falusi népzene fiatal kora óta jelen volt életében, tizenévesen már
rendszeresen járt gyűjtő utakra, alapvetően Erdélybe. A 70-es, 80-as évek Romániájában
nem volt könnyű dolga a gyűjtésre vállalkozóknak. Utazási korlátozások nehezítették
dolgukat, s ki voltak téve a hatóságok zaklatásainak is. A használt technika legtöbbször
csak egy hordozható kazettás magnetofonból állt, ami hangminőség tekintetében
igencsak elmaradt a mai berendezésektől. Fekete Antal egyike volt azoknak, akik
vállalták a nehézségeket, ennek köszönhetően gazdag népzenei gyűjteményt tudhat
magáénak, amelyből immár tizenegy lemezanyag meg is jelent. Empatikus gyűjtőnek
tartották, jó emberismerete segítette munkáját. Mégis, sokszor a legértékesebb felvételei
olyankor készültek, amikor egyébként is szólt a muzsika, például egy lakodalomban.
Fekete Antal gyűjtéseinek egyik legfőbb erénye, hogy az ilyen alkalmakkor is „jókor volt,
jó helyen”. A gyűjtő ezekben a helyzetekben inkább a jó fotográfushoz hasonlít, aki
megtalálja a legkülönlegesebb pillanatokat, azzal a magától értetődő különbséggel, hogy
ő folyamatokat örökít meg.

Pumát általában zenészként ismerik, de a tehetségek felfedezésében is sokat köszönhet
neki a táncházmozgalom, többeket pedig egy-egy életre szóló tanáccsal segített további
pályáján.

A műsor a még kiadatlan – mezőségi, marosmenti, székelyföldi, küküllőmenti, gyimesi és
kalotaszegi – gyűjtéseivel kíván neki sok erőt és jó egészséget!

Szerkesztő: Éri Márton
Műsorvezető: Pénzes Géza
Adás: Kossuth Rádió (minden reggel 4.03)
A műsor interneten elérhető: www.mediaklikk.hu/mediatar/