Az ifjúságért égett a remény gyertyája Beregszászban

Meggyújtották a remény gyertyáját Beregszász főterén december 6-án, az adventi várakozás második vasárnapján.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) kezdeményezésére Beregszász civil szervezetei úgy döntöttek, hogy 2015-ben hagyományteremtő céllal, Közös Advent címszó alatt valósítják meg a várakozás ideje alatt szervezett programjaikat.

Advent első vasárnapján a római katolikus egyház szervezésében gyújtották meg a város első gyertyáját. A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) az ifjúságra összpontosítva a beregszászi művelődési osztály közreműködésével, a városi oktatási intézmények műsoraival tette meghittebbé az ünnepi hangulatot.

90601_02A PCS munkatársai és önkéntesei délután meleg teával és zsíros kenyérrel kínálták a járókelőket. A szervezet Itt Magyarul Is (IMI) mozgalma Mikulás- és karácsonyváró kvízkérdésekkel készült az apróságok számára, a nagyobbakat pedig mézeskalács-díszítésre várták az egyesület sátraiban.

Az est nyitányaként Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke gyújtotta meg a remény gyertyáját, majd köszöntötte a jelenlévőket. Ezután a történelmi egyházak képviselői mondtak áldást az egybegyűltekre és osztották meg adventi gondolataikat.

90601_01A kulturális műsor keretében felléptek a Beregszászi Művészeti Iskola, a 6-os számú általános iskola, az ukrán gimnázium és az 5-ös számú középiskola növendékei. A programot a Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének kórusa zárta.

Advent harmadik vasárnapján a beregszászi görögkatolikus egyház kórusa várja a főtérre érkezőket.

Kárpátalja.ma