Csendes koszorúzás Huszton

A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) minden év októberében megszervezi huszti fesztiválját, a Bethlen-napot. A kialakult háborús helyzet miatt idén a nagy volumenű rendezvény elmaradt. A civil szervezet azonban nem feledkezett meg a hagyományokról. Október 9-én a PCS, a huszti református és római katolikus egyházközség, valamint a KMKSZ Huszti Alapszervezetének közreműködésével csendes koszorúzást szervezett Kölcsey Ferenc Huszt című emléktáblájánál.

Az esemény ökumenikus istentisztelettel kezdődött a helyi római katolikus templomban, ahol Szulincsák Sándor plébános és Jenei Károly református lelkész hirdettek igét. Ezt követően a jelenlévők átvonultak a huszti várhegy lábánál lévő táblához, majd megkoszorúzták az emlékművet.

Orosz Ildikó, a PCS elnöke kiemelte, hogy Bethlen Gábor szellemiségének üzenete van.

−Üzenete van annak, hogy élhetnénk másképp is, mint ahogy élünk, és Kárpátalja fejlődhetne másképp is. A történelemben vannak olyan példák, amelyeket érdemes a köz elé tárni. Bethlen egy ilyen példa volt. Ő volt az, aki felvirágoztatta Erdélyt, és Huszt is éppen hozzátartozott akkor. Ezért az itt élő lakosoknak szembesülniük kell azzal, hogy lehetne más világ is, mint amiben élünk. Ezáltal minden évben meg kell idézni a fejedelem azon gondolatát, hogy „nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet”. Ez egy olyan üzenet, amit most, a XXI. században − akár most a háborúban is − nem szabad elfelejteni. Ezt tudatosítani kell az itt élő lakosokban, magyarokban és nem magyarokban egyaránt.

M.M.
Kárpátalja.ma