Farsangolás a Nagyberegi tájházban

Itt a farsang, áll a bál… a Nagyberegi Tájházban is. Tánccal, maskarázással, kézművességgel egybekötött mulatságot szervezett a Pro Cultura Subcarpathica.

A tájház évadnyitó foglalkozását február 15-én tartották. Az alkalomra Beregszászból érkezett egy iskolás csoport.

A civil szervezet minden évben meghirdeti tematikus foglalkozásait. A szervezők időről időre azzal szembesülnek, hogy egyre több iskolás szeretné meglátogatni az intézményt. Tekintettel a jelentkezők magas számára, az első félévben azok a csoportok élveznek prioritást, akik eddig még nem jártak a tájházban.

Az idei első, farsangi foglalkozás tájházi sétával indult. A gyerekek a téli kertet is megcsodálhatták. A foglalkoztató teremben a farsangról beszélgettek, mely egykor egyfajta társas szórakozási lehetőség volt minden korosztály és minden társadalmi réteg számára. A gyerekek többsége az iskolai álarcos bálokat tudta a jeles időszakhoz kötni. Éppen ezért újdonságot jelentett és érdekes információkat tartalmazott számukra a szervezők segítségével felidézett számos farsangi szokás, melyek nyomai még ma is élnek az idősek emlékezetében. A vidékünkre jellemző disznótoros alakoskodásról, a farsangosokról, a felvonulásokról, valamint a Mohácson elhíresült busójárásról is beszélgettek.

Ehhez kapcsolódóan indult a kézműves munka: maszkok készültek nagy számban. A feladat szerint a gyerekeknek minél ijesztőbb álarcokat kellett készíteniük. Az alkotások papírból készültek, természetes alapanyagok felhasználásával. Mindenki szabadjára engedhette fantáziáját, és saját elképzelése szerint alkothatott.

Mivel a farsang a mulatozás időszaka, ezért a tájház foglalkozásából sem maradhatott ki a tánc. A Kokas Banda vezetésével élőzenés táncházat tartottak, ahol mindenki kedvére tanulhatta a lépéseket. A táncosok szatmári verbunkot és csárdásokat, valamint somogyi ugróst jártak a gyerekek bevonásával. Emellett volt kecske- és medvetáncoltatás is.

Ez idő alatt a konyhában szalagos fánk készült. A jellegzetes farsangi ételt közösen fogyasztották a mulatság végén.

A tematikus foglalkozások tovább folytatódnak. A szervezők szerdánként érdekesebbnél érdekesebb programokkal várják a látogatókat.

A Nagyberegi Tájház foglalkozását a Pro Cultura Subcarpathica szervezte a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., valamint a Csoóri Sándor Alap támogatásával. Szakmai partner volt a Hagyományok Háza Kárpátaljai Kirendeltsége.

Gál Adél

Kárpátalja.ma