Húsvéti kézműves nap a Nagyberegi tájházban

Harangoznak húsvétra,
Leszakadt a tyúklétra,
Kezdődik a locsolás
Mindenkinek jut tojás.

Nagyhét szerdáján húsvéti kézműves foglalkozást tartottak a Nagyberegi tájházban.

A tojásfestés hagyományának ápolása állt a középpontban e napon. Húsvét egyik jelképe a tojás, ami a termékenységet és a tavaszt szimbolizálja. A tojásdíszítés szokása egészen az ókorig nyúlik vissza, de a hagyomány a kereszténység elterjedése után is megmaradt.
A tájház udvarába folyamatosan érkeztek a csoportok. Délelőtt a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskola harmadikosai, délután pedig a gáti és a beregi diákok készíthették el hímeseiket és kóstolhatták meg a jellegzetes húsvéti édességet, a sárga túrót. Az udvaron húsvéti körjátékokat játszhattak és kipróbálhatták a népi játékokat is.

4
A gyerekek és tanáraik négyféle tojásfestési technikát ismerhettek meg.
Prófusz Marianna népművésszel karcolt tojásokat készíthettek az érdeklődők. A már megfestett tojásokra szikével kaparták rá a beregi mintákat.
A salánki Kalanics Éva a viasszal hímzett és aranyporral bedörzsölt tojás készítésével ismertette meg a gyerekeket. Az írókák kakastaréjos, seprűs, tulipános motívumokat rajzoltak a tojásokra.
A berzselt vagy levélrátétes tojást sokkal egyszerűbb és szórakoztatóbb volt elkészíteni. Különleges formájú, fiatal leveleket gyűjtöttek hozzá. Benedvesítve rásimították a tojásra, majd nejlonharisnyával szorosan bevonták. A lényeg, hogy rögzüljön a tojáson a levél. A harisnya végét alaposan bekötözték. Ezután következett a festékfürdő. Ha elég szorosan rögzítették a harisnyát, a levelek alá nem tudott befolyni a festőlé, így a nyomat ott maradt a héjon.
Kalanics Attila, a csapat egyetlen férfi tagja, nem hétköznapi technikával ismertette meg a jelenlévőket. Az azsúrozott, más néven áttört tojások technikája igen népszerű volt a fiúk és a lányok körében egyaránt.
Az udvaron Szilágyi Gabriellával húsvéti körjátékokat játszhattak a gyerekek. A népi játékok közül továbbra is népszerű a diótörő, a gólyaláb és a nyári sí.
A sárga túrót nemcsak megkóstolhatták, hanem az elkészítésével is megismerkedhettek.

5
A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet munkatársainak és a kézműveseknek köszönhetően a résztvevők 300 tojást hímeztek meg. Senki sem távozott üres kézzel.
A szervezők továbbra is várják az iskolák és csoportok jelentkezését a tájház díjmentes foglalkozásaira.

Csurman-Puskás Anikó
Kárpátalja.ma