Husztra költözik a munkácsi színház

Folytatódik az adok-kapok a munkácsi színház ügyében a Munkácsi Városi Tanács és a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal között.

A Munkácsi Városi Tanács február 9-i ülésén felbontotta azt a bérleti szerződést, amelynek értelmében a városi tulajdonban lévő színházépületet a munkácsi színház rendelkezésére bocsátotta. Ezzel a megyei adminisztráció által alapított és fenntartott Munkácsi Megyei Állami Drámai Színház társulata fedél nélkül maradt. Ugyanekkor Munkács város önkormányzata alapított egy új, városi fenntartású teátrumot Munkácsi Drámai Színház néven, amely a színházépületben kapott helyet.

Válaszul Hennagyij Moszkal kárpátaljai kormányzó jóváhagyott egy rendeletet, amely szerint a kitessékelt színházat Husztra költöztetik át – közölte a pmg.ua hírportál március 9-én.

– Munkácson hetven éve működik ez a színház, saját történelme van, ezért a Munkácsi Városi Tanács döntése semmiképp sem jelenti az intézmény bezárását. Az intézmény átköltözik a Huszti Járási Művelődési Ház épületébe. A helyiség felújításának költségeit a Huszti Városi Tanács finanszírozza, de a továbbiakban a színházat megyei költségvetésből fogják fenntartani – olvasható a kormányzó hivatalos oldalán.

A huszti művelődési ház nézőtere 280 férőhelyes, a munkácsi teremben 150 személy fér el. A jövőben megújul a társulat összetétele, emellett a színháznak akadémiai státuszt szeretnének kieszközölni.

Kárpátalja.ma