Magyar a világ legjobb csellistája
Várdai István szerezte meg az első helyet Münchenben a világ egyik legrangosabb komolyzenei versenyén.
Óriási sikert aratott szeptember 12-én este Münchenben az ARD Nemzetközi Csellóversenyén Várdai István. A világ egyik legrangosabb komolyzenei versenyén 65 induló közül ő szerezte meg az első helyezést, Dvořák Gordonkaversenyével. A zsűri értékelésében külön kiemelte, hogy Várdai „a verseny mind a négy fordulójában egyenletesen kiemelkedő kvalitásokról tett tanúbizonyságot” – írja a Fidelio.
A rangosnak és igen nehéznek számító versenyen már az első fordulóból olyan kiváló zenészek estek ki, akik korábban, más megmérettetéseken első díjat nyertek. A német állami rádióállomásokat összefogó ARD 1952 óta rendezi különféle műfajú zenei versenyeit, köztük a csellistákét. Várdai István sikerének értéket nemcsak az növeli, hogy erre a versenyre csupán négyévente kerül sor, hanem az is, hogy az első helyezettek között olyan elismert világklasszisok szerepelnek, mint a zongorista Mitsuko Uchida, a hegedűs Christian Tetzlaff, a brácsás Jurij Bashmet, a trombitaművész Maurice André, az oboista Heinz Holliger, vagy az énekes Thomas Quasthoff.
Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu