Magyar Himnusz Delhiben

A hetvenes évek végén alapították és a pekingi központ idei megalakulásáig egyetlen ázsiai magyar intézetként működött a Delhi Magyar Tájékoztatási és Kulturális Központ. Az indiai intézmény a magyar kultúra napját a Petőfi könyvklub keretében ünnepli január 24-én, ahol a Himnusz és a Szózat magyar és angol nyelven is felhangzik – tudtuk meg Kovács Tibor igazgatótól.


A magyar és indiai kulturális diplomáciában lényeges lépést jelentett 1962-ben a két ország közötti kulturális egyezmény aláírása, valamint a Magyar Tájékoztatási és Kulturális Központ megalapítása 1979-ben Delhiben. Utóbbi egyébként a még Klebelsberg Kunó által megkezdett külföldi hálózatépítés harmadik hullámaként jött létre, és ezidáig, a pekingi központ idei megnyitásáig, egyetlen intézetként működött Ázsiában.

A magyar kultúra napjáról pedig természetesen az Indiában székelő intézet is megemlékezik: január 24-én a Petőfi könyvklub keretein belül foglalkozik az ünnephez kötődő költeménnyel, a Himnusszal, annak szerzőjével, valamint kortársaival.

„A Petőfi könyvklub ismeretterjesztő előadásai elsősorban az intézetben folyó magyar nyelvtanfolyam hallgatóinak szólnak, de a központ tagsága és bárki érdeklődő is meghallgathatja a havonta egy alkalommal jelentkező előadást” – fejtette ki Kovács Tibor igazgató a Kultúra.hu-nak. Hozzátette: az előadások természetesen indiaiaknak szólnak, mivel az Indiában élő magyarok száma egyébként is elenyésző.

A január 24-ei, ünnepi ismeretterjesztő előadást keretében a Himnusz keletkezésének történelmi koráról, a reformkorról, Kölcsey Ferenc életútjáról, valamint a Himnusz megzenésített változatáról és Erkel Ferencről is szó esik. Valamint az érdeklődők hallhatnak a reformkor másik nagy költőjéről, Vörösmarty Mihályról is, illetve másik nagy hazafias versünkről, a Szózat. Az előadáson mindkét vers elhangzik magyar és angol változatban, továbbá felcsendült a Himnusz zenei változata is.
tajmahal

Műfajok mentén alakul az évad

Az évad kialakítása a meglévő művészeti anyagok és anyagi források, lehetőségek birtokában zajlik.

„A Balassi Intézet részeként negyedéves bontásban állítjuk össze a programokat. Lehetőségeinkhez mérten minden hónapban igyekszünk zenei, irodalmi, film és képzőművészeti programot bemutatni a közönségnek” – fejtette ki a központ vezetője, aki hangsúlyozta: jobbára műfajonként igyekeznek megtervezni az évadot.

Új Delhiben a legnépszerűbbek a zenei, a tánc és a képzőművészeti programok. Regionális viszonylatban az indiai filmtársaságok hálózatának segítségével pedig a magyar filmművészet. „Jellemzően filmjeinkkel filmfesztiválokon veszünk részt, illetve az utóbbi időben előadóművészeinkkel is különböző fesztiválokon való részvételt célzunk meg” – foglalta össze a közeljövő céljait Kovács Tibor.
Forrás: kultura.hu