A múlt fájdalmas öröksége – megemlékezés Beregszászban
82 évvel ezelőtt történt a kárpátaljai magyarság egyik legnagyobb tragédiája, amikor 1944 novemberében a szovjet csapatok több tízezer, 18 és 50 év közötti férfit hurcoltak el az úgynevezett háromnapos munkára, amely málenykij robot néven vonult be a történelembe.
Ma már tudjuk, hogy a háromnaposnak ígért munka valójában hosszú, kimerítő menetelést jelentett, amelynek célállomása a szolyvai gyűjtőtábor volt. Innen a túlélőket szovjet munkatáborokba szállították tovább. Az elhurcoltak közül sokan sohasem tértek haza, a hazatérők közül pedig sokan nem élték meg az öregkort.
A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem, a Beregszászi Polgármesteri Hivatal és a történelmi egyházak közreműködésével minden évben ökumenikus istentisztelettel és gyertyás felvonulással emlékezik meg az 1944-es eseményekről, valamint az elhurcoltakról.
A megemlékezés a Rákóczi Egyetem udvarán vette kezdetét, ahol az egybegyűltek elhelyezték az emlékezés koszorúit Matl Péter Gúzsban című szobránál. Ezt követően a résztvevők a beregszászi református templomba vonultak, ahol ökumenikus istentiszteletet tartottak.
Az istentiszteleten Taracközi Ferenc, a Beregszászi Református Egyházközség vezető lelkésze, Molnár János, a Római Katolikus Egyházközség esperes-plébánosa és Marosi István, az Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium igazgatója szolgált igehirdetéssel és imádsággal.
A továbbiakban Molnár D. Erzsébet, a Rákóczi Egyetem Történelem- és Társadalomtudományi Tanszékének vezetője idézte fel a málenykij robot tragikus eseményeit. Elmondása szerint az elhurcoltaknak nemcsak a fogság testi, hanem annak súlyos lelki következményeit is életük végéig viselniük kellett. A hazatérőket ugyanis megfélemlítették, és azzal fenyegették, hogy amennyiben beszélnek az átélt borzalmakról, őket vagy családtagjaikat ismét elhurcolják. Sokan ezért hallgattak, mások pedig családjukat akarták megóvni a fájdalmas történetektől. A szovjet rendszer idején így az áldozatok tragédiája hosszú évtizedekre elhallgatott történetté vált, amely nem kaphatott helyet a nyilvános, közös emlékezetben.
Orosz Ildikó, az egyetem és a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet elnöke kiemelte az elhurcoltak emlékének személyes megőrzését.
Arra kérte a jelenlévőket, hogy az áldozatok neveinek felolvasásakor gondoljanak bele, kik lehettek ezek az emberek, milyen életet élhettek, és milyen sors jutott nekik. Hangsúlyozta, hogy az elhurcoltak ugyanolyan beregszászi lakosok voltak, mint a ma élők, akiknek többsége soha nem térhetett vissza szülővárosába. Arra buzdította az emlékezőket, hogy vigyék magukkal a felolvasott neveket, és őrizzék meg azok emlékét, akiknek sorsa sok esetben máig ismeretlen.
Az istentisztelet a Beregszászból elhurcolt áldozatok nevének felolvasásával zárult. Ezt követően az egybegyűltek megkoszorúzták a templom előterében található, az elhurcolt beregszászi református egyházi személyeknek emléket állító táblát.
Az ökumenikus istentisztelet után a résztvevők a korábbi évek hagyományait követve gyertyás felvonulással emlékeztek az áldozatokra. Előbb a Tarasz Sevcseko Líceum bejáratánál helyezték el az emlékezés koszorúit, majd a Széna téri emlékműnél rótták le kegyeletüket.
Az áldozatok neveit őrző Széna téri emlékmű előtt számos gyertya égett, emlékeztetve az 1944-es tragédiára és az elhurcoltak sorsára.
A program megvalósítását a Magyar Kormány és a Bethlen Gábor Alap Zrt. támogatta.
Orbán Viktória
Kárpátalja.ma
