Meggyújtották az első adventi gyertyát Beregszász főterén

A hagyományokhoz híven idén is kezdeményezte a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola a Közös Advent programot.

2015-től minden évben összegyűlnek Beregszász főterén a város elöljáróival, egyházi és civil képződményeivel, hogy közösen ünnepeljék a várakozás időszakát.

Advent első vasárnapján, december 3-án fellobbant az első gyertya lángja Beregszász adventi koszorúján.

2015-ben úgy gondoltuk, hogy egy európai városba ideje visszahozni az európai hagyományokat. Azt, hogy advent vasárnapjain gyújtsuk meg a közös gyertyát, amely megvilágítja a lelkünket is, mire eljön Krisztus születése. Ez idő alatt talán mi is közös erővel hozzájárulhatunk imáinkkal, gondolatainkkal, és lélekben is felkészülhetünk arra a nagy eseményre, amelyet várunk. Köszönöm, hogy ennyien összegyűltünk, mert ez is azt mutatja, hogy mennyien akarjuk, hogy végre a szeretet megszülessék közénk, és imádkozzunk azért, hogy Krisztussal együtt a béke is eljöjjön

– mondta Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola és a PCS elnöke.

Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ügyvivő konzulja Bacskai József főkonzul üzenetét tolmácsolta. Beszédében elmondta, hogy az adventi időszakban megrendezett programok hozzájárulnak a hagyományok megőrzéséhez. A karitatív események segítségével visszatérhetünk a karácsony eredeti jelentéséhez. Ebben a nehéz időszakban is lecsendesedhetünk kicsit, és várakozhatunk Krisztus születésére.

Az első adventi gyertyát Orosz Ildikó elnökasszony, Gyebnár István ügyvivő konzul, Kuti László, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja és Csernicskó István, a Rákóczi-főiskola rektora közösen gyújtották meg.

A gyertyagyújtási ünnepség végén a történelmi egyházak képviselői, Molnár János püspöki helynök, a beregszászi római katolikus esperes-plébánosa, Marosi István görögkatolikus áldozópap, az Ortutay-központ vezetője és Margitics János, a beregszászi református gyülekezet lelkipásztora Isten áldását kérte a jelenlévők életére.

A rendezvény adventi koncerttel folytatódott a Rákóczi-főiskola átriumában, ahol a Nagyszőlősi Bartók Béla Művészeti Iskola zenekara adott koncertet. Közreműködött a Nagyszőlősi Bartók Béla Művészeti Iskola és a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola kórusa is.

Az ünnepek előtti meghitt hangulatot Peter Martin, Mikola Leontovics, John Williams és Franz Gruber műveivel teremtette meg a zenekar, de olyan klasszikus karácsonyi dalok is elhangzottak, mint a Mennyből az angyal, Pásztorok, pásztorok vagy a Csendes éj. A résztvevők hallhatták az ismert ukrán népdal, a Scsedrik hangszeres és kórusfeldolgozását is.

A zenekar művészeti vezetője és karmestere Viktor Maruska volt.

A koncert ideje alatt a gyermekeket kézműves-foglalkozással várták a szervezők.

December 10-én, a második gyertyagyújtási ünnepség a Beregszászi Polgármesteri Hivatal és a beregszászi római katolikus egyházközség szervezésében valósul meg.

Az esemény a Pro Cultura Subcarpathica szervezésében a Magyar Kormány támogatásával valósult meg.

Kárpátalja.ma